Hunvald: Az nem úgy volt

2011. 05. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben Erzsébetváros jelenlegi vezetése újabb tizenegy, még az előző két ciklusban elkövetett ingatlaneladási zsiványságról készül feljelentéseket tenni, az előzetesből nemrég szabadult Hunvald György figyelemre méltó interjút adott az ATV-nek. A hajdani polgármester szemmel láthatóan örült a nyilvánosságnak, s mindjárt tájékoztatta is a nézőket, hogy az őt molesztáló ügyészség végzetes félreértésben van, s erre hamarosan maga (mármint az ügyészség) is rájön. A vádhatóság – sugallta – fölöslegesen pazarolta az idejét, pocsékolt el 46 ezer papíroldalt, abban csupa szamárság áll. „Ezt a 823 napot úgy lehetett kibírni, hogy hittem az igazamban, hittem abban, hogy ezek a bűncselekmények nem történtek meg” – mondta a szocialista ember, tekintetében a meghurcolt áldozatok keserűségével. Adatokat is sorolt, ami annyiból érdekes, hogy egy hónappal ezelőtt az ingatlanok eladásának részleteiről még semmit sem tudott – akkor azzal hárította a bíró kérdéseit, hogy „beszűkült a memóriája”. Ellenben mély meggyőződéssel állítja, hogy „károkozás szempontjából” alig nyolc objektum érintett, az pedig bakfitty. A Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja, a volt SZDSZ-es Gál György az előzetesből kifele jövet sziszegte bele az egyik mikrofonba, hogy ártatlan. Míg az ingatlanforgalmazók idekint levegőznek, a nagyközönség egyre gyakrabban idézgeti azt a nemrég elhangzott Hunvald-mondatot, amelynek lényege: ha kiderül az igazság, ők minden adatot feltesznek az netre, hadd tudja meg a nagyvilág az igazat. (Mi speciel erre várunk, már mióta…)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.