Elszámoltatás. Nem maradhatnak büntetlenül az ország, az emberek ellen elkövetett gazdasági bűncselekmények – közölte a parlamentben Pálffy István (KDNP), utalva rá: Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes után Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros korábbi szocialista polgármesterét és SZDSZ-es társát, Gál Györgyöt is kiengedte a bíróság az előzetes letartóztatásból. Pálffy szerint a Ház, a kormány feladata, hogy megteremtse az ország kirablóinak az elítélhetőségét. Kérte az elszámoltatási kormánybiztost: csak a legalaposabb vizsgálatok után adják át az ügyeket az igazságszolgáltatásnak. Rétvári Bence igazságügyi államtitkár jelezte: a Fidesz és a KDNP még a kormányváltás előtt feljelentéseket tett a gyanús ügyekben. – Akkor Gyurcsány Ferenc az ügyészségeket és a bíróságokat vádolta elfogultsággal. Azóta a parlament állandó bizottságai albizottságokat hoztak létre az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseinek vizsgálatára. Az elszámoltatás folytatódik – mondta.
Faxon küldte át a Fővárosi Bíróság a vádhatóságoz múlt pénteki végzését Hunvald György és Gál György előzetes letartóztatásának megszüntetéséről – közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) osztályvezető ügyésze. A Hunvald-per másod-, illetve elsőrendű vádlottja, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és a korábbi SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök elleni legsúlyosabb kényszerintézkedés újbóli kezdeményezéséről, azaz a fellebbezésről az ügyészség a törvény szerint nyolc napon belül dönt. Fazekas Géza ismertette: a Fővárosi Ítélőtábla alig két héttel ezelőtt még az előzetes letartóztatások fenntartását látta indokoltnak.
A Vincze Piroska bíró vezette bírói tanács megállapítása szerint ugyan Hunvald és Gál esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ennek ellenére a volt MSZP-s politikussal szemben csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, egykori SZDSZ-es társát pedig házi őrizetbe helyezte. A különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás és más bűncselekmények miatti büntetőügyben meghozott, a bírói gyakorlatban szokatlan, a fellebbviteli bíróság szinte friss határozatának is ellentmondó döntést a következőkkel indokolták: „A vád tényei között a bűnszervezeti elkövetés nincs megfelelően körülírva.”
Ehhez képest Fazekas Géza éppen a bírónő felszólítására, a maffiavád alátámasztásául még az áprilisi tárgyalási szakaszban kezdeményezte a bizonyítékként csatolt hang- és videofelvételek meghallgatását, Vincze Piroska szerint arra csak a vádlottak és a tanúk meghallgatása után van lehetőség.
A kiengedése után a balliberális médiumokban újfent ártatlanságát hangoztató Hunvald György ügyében Vattamány Zsolt, Erzsébetváros fideszes polgármestere lapunkkal közölte: az új vezetés által feltárt tucatnyi ügy közül három-négy esetben heteken belül megteszik a feljelentést, sőt júliusban további gyanús ingatlaneladásokat hoznak nyilvánosságra.