Németh Szilárd (Fidesz– KDNP) csepeli polgármester büntető feljelentést tesz a Csepel SC Alapítvánnyal összefüggő, bűncselekménygyanús ügyekben – közölte Ábel Attila alpolgármester. A fideszes politikus tájékoztatása szerint az önkormányzat csak ma hozza nyilvánosságra a részleteket. Úgy tudjuk, arról a nyolcmillió eurós jelzálogjogról van szó, amelyet a tizenegy éve nem is létező egyesület, a Csepel SC sporttelepére jegyeztetett be az alapítvány. A különféle beruházásokra szánt milliárdoknak nyoma veszett. A sportegyesület ingatlanjai pedig veszélybe kerültek.
A kerület polgármestere februárban jelezte: a legfőbb ügyészhez fordult amiatt, hogy az alapítványt Podolák György volt MSZP-s parlamenti képviselő elnöksége alatt az offshore cégek tulajdonában lévő Cs.sziget-Invest Kft.-nek játszották át. Az önkormányzat szocialista vezetése idején több mint 700 millió forint közpénzzel támogatta az alapítványt. A kuratórium tagjai közül többen az Indotek nevű, ingatlanfejlesztő cégcsoporthoz tartoznak. Jellinek Dániel, aki számos, az ingatlanfejlesztésben érdekelt cég tisztségviselője is, februárban azt közölte, a terület harmada épülne be üzleti céllal, a bevételből a sportot fejlesztenék.
Feljelentés Csepel eltűnt milliárdjai miatt
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!