A gyengék kirablása

Graeca fides nulla fides – mondták egykor a rómaiak, ami azt jelentette, hogy a görög hűség nem hűség, vagyis ne higgy a görögöknek. De vajon az európai szolidaritás szolidaritás-e? Segítik-e a gazdaságilag erős uniós országok a gyengéket, vagy saját érdekeik védelmét hívják szolidaritásnak? Ennek egyik próbája a bajba jutott görög állam megsegítése. Az elmúlt napokban egy hatalmas megszorítócsomagot nyomtak le nemzetközi segítséggel a görögök torkán annak érdekében, hogy a görög adósság finanszírozására tavaly megszavazott 110 milliárd eurós alapból egy esedékes 12 milliárdos kifizetést teljesítsenek. A görögöknek csak júliusban 7,4 milliárd eurót kell adósságszolgálatra kifizetniük. Ez az összeg azután azokhoz a német, francia és brit bankokhoz kerül, amelyek kormányai végül is a megszorítócsomag fejében a támogatást megszavazták.
Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa nagyon határozottan kijelentette, hogy „az azonnali csőd csak akkor kerülhető el, ha a (görög) parlament támogatja az újabb gazdasági programot. Akik másban spekulálnak, azoknak világosan meg kell mondanom, hogy nincs semmiféle B terv a csőd elkerülésére. Ha a görögök mindent megtesznek, hogy az egy évvel ezelőtt kitűzött célok teljesüljenek, az unió szolidaritása megmarad, ha nem, akkor természetesen minden megváltozik.”
A görög parlament meg is szavazta az újabb megszorítócsomagot, amellyel mindössze annyi történt, hogy az elkerülhetetlen csődöt néhány hónappal elhalasztották. Ugyanis senki sem gondolja komolyan, hogy az ország 350 milliárd eurós, a GDP 150 százalékát kitevő adósságát valaha is vissza tudja fizetni. Ha ezen az adósságon kétszázalékos lenne a kamat, akkor Görögországnak évi hétmilliárd euró kamatot kellene fizetne, ami a GDP három százaléka, és elviselhető. Athén számára azonban a kamat esetenként több mint tízszázalékos, ami már a GDP tizenöt százalékát teszi ki, ez teljesíthetetlenül magas. És ez a görög és más országok adósságaiban az üzlet: a nagy nemzetközi bankok és befektetési alapok szívesen kölcsönöznek a kevésbé fejlett, és ezért külső egyensúlyi problémákkal küzdő országoknak, hogy azután, amikor ezeknek az országoknak – gyengébb versenyképességük miatt – újból fizetési nehézségeik támadnak, az égig felverjék a refinanszírozás kamatlábait. Azok fizetését pedig az IMF és az Európai Bizottság segítségével ki is kényszerítik a nehéz helyzetbe került országból.
Ha az Európai Uniónak a szolidaritás valóban vezérlő elve lenne, akkor nem engedné meg a gazdaságilag gyenge tagországok kirablását. A tartós fizetésimérleg-hiányok kialakulását eleve megakadályozná például egy nemzetközi klíring unió létrehozásával. A tendencia azonban éppen ellentétes. Az Eurostat fizetési mérlegekre vonatkozó statisztikái szerint az Európai unió erős gazdaságai a szövetség éves költségvetését megközelítő évi százmilliárd eurót kitevő összeget vonnak ki jövedelem formájában a gazdaságilag gyengébb országokból.