Gyarapodik nemzetünk, de ennek most ne örüljünk – az átlagtestsúlyunkra gondolok. Elkeserítően kövér az ország, feszül rajtunk pantalló, szoknya, pamutalsó, csak úgy pattognak szerteszét a gombjaink, hörögve vánszorgunk a flaszteron, lépcsőt mászni meg egyenesen utálunk, rosseb, aki kitalálta az emeletes házat… Mindez akár a jólét árnyoldala is lehetne, de nem erről van szó. Ésszerűtlenül eszünk, tücsköt, bogarat fölfalunk, csak épp nem azt, amit kellene. A statisztikák is mutatják, hogy zsírfogyasztásunk milyen ménkű nagy (évente fejenként 37 kiló), sokkalta több kalóriát gyűrünk magunkba, mint amenynyire szükségünk lenne. Rendszerváltás ide vagy oda, a mai meglett magyar férfiember külsőben még gyakran hasonlít a késő Kádár-kor pocakos, tokás párttitkárára (van, aki szellemben is). És az még hagyján, hogy borzasztó sok húst eszünk, nagyobb baj: egyre inkább a sertésre szakosodunk, az egészségesebbnek tartott baromfira jóval kevesebb az igény, halat pedig alig fogyasztunk – nem szeretünk apró csontokkal, macerás szálkákkal bíbelődni; rohanás az életünk. Zöldség? Biztatnak, hogy vegyük, együk, de valamiért ezt sem kedveljük.
Csúnya szokássá nőtte ki magát a nassolás: tévé, számítógép előtt, parlamenti ülés közben pogácsát, aprósüteményt majszolunk kilószám, aztán meg csodálkozunk riasztó ábrázatunkon… Az italozás terén is rosszak a mutatók. Ott a sok nagyszerű borunk, erre mit iszik a kuruc magyar? Puffasztó labanc sört, rá zavaros hátterű, égetett szeszt (a szegénysoron fagyállót, megpimpósodott, békebeli Pitralon arcszeszt). Halál a májra!
Az emésztés hörgő, lelkiismeret-furdalásos állapotában, később a fürdőszobamérlegen állva döbbenünk rá, hogy a helyzet súlyos. Meg mi is.
origo.hu
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron
