Precedensértékűnek nevezte Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos a Legfelsőbb Bíróság (LB) végzését, amely egy több mint négyezer hektáros dél-borsodi termőföldet érint. Mint korábban megírtuk, a bíróság semmisnek nyilvánította az állam számára előnytelen, a Bükki Nemzeti Park és a Mariano Kft. között 1995-ben létrejött földbérleti szerződést. Az indoklás szerint törvényellenes volt húsz évre bérbe adni a szóban forgó területeket. Az elszámoltatási kormánybiztos tegnap az MTI-nek úgy fogalmazott: a határozat alapján, az ügyben érintett Mariano Kft. köteles a haszonbérbe vett ingatlanokat haladéktalanul visszaadni a nemzeti parknak, amennyiben pedig bizonyítást nyer, hogy a földterületeket érintő támogatásokat jogosulatlanul vette fel, úgy a céget kötelezhetik a pénz visszafizetésére is. Hozzátette: tudomása szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ebben a kérdésben már vizsgálatot folytat. Hiszen mindezek mellett igazolást nyerhet a természetkárosítás ténye is, mert az olasz tulajdoni háttérrel rendelkező cég a természetvédelemmel összefüggő feladatok ellátásának sem tett eleget, a hatóságok rendkívül elhanyagolt állapotú földekről, természetvédelmi területekről, ősgyepekről, illetve állattartó telepekről számoltak be.
Az ügyben mintegy két héttel ezelőtt megjelent írásunk nyomán a helyi családi gazdálkodókat képviselő gazdakörök titkára is megkereste lapunkat, rámutatva: a környéken óriási a „földéhség.” Sárvári Attila, a Borsodi Mezőség Gazdakör Egyesület titkára beszámolt arról, hogy az olasz cég miatt sok helyi állattartó szorult ki a területről és volt kénytelen telephelyéhez képest 10-20 kilométerrel távolabbi legelőket bérelni. Mint mondta, a most felszabaduló földek átgondolt bérbeadása a száznál is több helyi gazdálkodónak komoly segítséget jelenthetne. A gazdakör célja, hogy a kistérség teljes területét életképes méretű családi gazdaságokkal fedjék le. A helyiek érvényesülését gátló egyik legfőbb problémának nevezte, hogy az adott területen a meglévő erőforrásokból származó haszon kikerült a helyi lakosság kezéből, ugyanakkor a hátrányokat ők viselik.
Orbán Balázs: A hét vicce: Magyar Péter tüntetést szervez a közmédia elé