Maga a szó a katonai zsargonból került át a sportnyelvbe, a draft magyarul annyit tesz, mint sorozás. Az NBA draftján – eredetileg – a végzős egyetemisták, tehát a 22 éves fiatalemberek közül válogattak a profi csapatok, s ugyanez volt a gyakorlat a másik három amerikai „major” sportban, az NFL-ben, az MLB-ben és az NHL-ben. Idővel más ligák és országok is átvették ezt a gyakorlatot, manapság például az orosz hokiszuperligában, a KHL-ben is van draft.
Az NBA-draft alapelve a klubok (franchise) közötti esélyegyenlőség elérése. Nagyjából arról van szó, hogy minél hátrébb végez egy csapat az előző bajnokságban, annál korábban választhat a drafton. A valóság azért ennél bonyolultabb: ha a legutolsó nyerne jogot a legjobb végzős egyetemista (vagy európai, afrikai, ázsiai, ausztráliai ifjú kosaras) elhappolására, akkor az előző pontvadászat vége felé már szándékosan veszítenének meccseket a sereghajtók, hogy megcsípjék az első választás jogát. Ezért 1990 óta a „súlyozott sorshúzás” (weighted lottery) rendszere van érvényben: a rájátszásból kimaradó csapatokat – 2004 óta, amióta 30 csapatos a liga, 14 ilyen együttes van – helyezésük fordított sorrendjében egymás mögé állítják. A legutolsónak 25 százalék esélye van a sorshúzáson, hogy elsőnek választhasson, az utolsó előttinek 20 százalék, és így tovább, míg a 17. helyezett esélye 0,5 százalék arra, hogy kihúzhassa a draft legjobb játékosát.
Az évtizedek során, 1947, az első draft óta óriási sztárok játékjogát foglalták le az egyes sorszámmal, ami azt jelenti, hogy többnyire nem dilettánsok döntenek ebben az oly fontos kérdésben. Néhány példa arra, hogy kit stoppoltak le elsőnek. 1960 – Oscar Robertson, 1969 – Lew Alcindor (a későbbi Kareem Abdul-Jabbar), 1979 – Earvin „Magic” Johnson, 1984 – Akeem (később Hakeem) Olajuwon, 1987 – David Robinson, 1992 – Shaquille O’Neal, 1997 – Tim Duncan, 2002 – Jao Ming, 2003 – LeBron James, 2004 – Dwight Howard. Összegezve: az előző 64 évben összesen tíz első kiválasztottból lett MVP, vagyis az alapszakasz legjobbja az NBA-ben, együttvéve 19 alkalommal (Abdul-Jabbar például hatszoros MVP).
Persze előfordult olyan kapitális melléfogás is, amely bekerült a történelemkönyvekbe. Itt van például az 1984-es draft, amit a Madison Square Gardenben tartottak június 19-én. Az még hagyján, hogy az egyes választó, a Houston Rockets a nigériai centert, Akeem Olajuwont preferálta – Olajuwon majdan fényes pályafutása befejeztével az NBA történetének egyik, ha nem a legjobb centereként vonult vissza, két-két bajnoki és MVP-cím, illetve egy olimpiai aranyérem tulajdonosaként. A másodiknak húzó Portland Trail Blazers azonban bizonyos Sam Bowie-ra csapott le, így a sorban harmadik Chicago Bulls képviselője nevetve mondta ki Michael Jordan nevét. Bowie-ról azt sem tudjuk, kicsoda, semmire nem vitte az NBA-ben, Jordan viszont minden idők legjobbjává nőtte ki magát, és hat bajnoki trófeát ajándékozott a Bullsnak és Chicago városának.
Jogos a kérdés: hogyan lehet valaki olyan ostoba, hogy egy Bowie-t (akinek még csak nem is David a keresztneve) Jordan előtt választ ki? A válasz kétdimenziós. Egyfelől Dean Smith, a North Carolina University legendás edzője olyan ügyesen „elrejtette” Jordant az egyetemi csapat rendszerében, hogy nem volt szükség káprázatos egyéni teljesítményre, Jordan a gépezet fogaskerekeként nem tűnt ki olyan mértékben, mint később a Bullsnál. Másfelől Bowie 221 centis volt Jordan 198 centijével szemben, és az NBA-ben az az ostoba axióma járja, miszerint „height cannot be taught”, vagyis a magasság nem tanítható. Ez igaz, csakhogy attól, hogy Bowie 221 centisre nőtt, még nem tudott kosarazni.
Az idei NBA-döntő MVP-jének, a német Dirk Nowitzkinek szép számmal voltak elődei. Az első európai kosaras, akiből az NBA-ben is sztár lehetett volna, a legendás – sajnos már csak néhai – Kresimir Cosic. A jugoszláv, de horvát nemzetiségű – zágrábi születésű –, 211 centis óriás az Egyesült Államokban, Utah államban járt egyetemre, a híres mormon intézménybe, a Brigham Young Universityre (BYU). Közben fel is vette a mormon vallást, de a kosárlabda maradt a fő foglalatossága. Olyannyira, hogy 1972-ben a Portland Trail Blazers draftolta is, majd azt követően három éven keresztül mindig kiválasztották, hol a Los Angeles Lakers, hol a Boston Celtics. A mai napig ő az egyetlen kosaras, akit az NBA két óriása egyaránt draftolt. Cosic azonban mozdíthatatlan volt. Négy olimpián képviselte Jugoszláviát 1968 és 1980 között, míg végül Moszkvában aranyéremre vezette a plávikat. (A két vb-arany, 1970-ben és 1978-ban, szinte már szóra sem érdemes…)
Cosic honfitársa, a 18 éve ugyancsak az égi kosárlabdapályákon varázsló Drazen Petrovic a sportág igazi ikonjává nemesült, és nemcsak Horvátországban, Európában, hanem a tengerentúlon is. A közelmúltban az ESPN forgatott szívszorító dokumentumfilmet Petrovic és a szerb nemzetiségű Vlade Divac viharos barátságáról Once brothers (Valaha testvérek voltak) címmel. Az 1964-es születésű sibeniki kosaras a sportág történetének egyik legnagyobb tehetsége, káprázatos tudásáról mi, magyarok is meggyőződhettünk, amikor 1986-ban a Budapest Sportcsarnokban győzelemre vezette a Cibona Zagreb csapatát az Arvydas Sabonist felvonultató Zalgiris Kaunas ellen a BEK döntőjében. Petrovicot 1986-ban draftolta a Portland, de a „kosárlabda Mozartja” – ahogy becézték – csak 1989-ben állt be az oregoniakhoz. Ugyanabban az évben draftolta a szerb Vlade Divacot a Los Angeles Lakers, majd egy évre rá, 1990-ben egy másik horvátot, Toni Kukocot a Chicago Bulls. Valamennyien – kiegészülve a horvát Dino Radjával, a Boston Celtics centerével – fényes NBA-karriert futottak be, emellett Petrovic, Kukoc és Radja oszlopa volt az 1992-es barcelonai olimpián az amerikai Dream Teammel döntőt játszó horvát nemzeti válogatottnak. Szomorú epilógus: Petrovic 1993 nyarán Münchenből Lengyelország felé, az Eb-re hajtva halálos autóbalesetet szenvedett.
Az úttörők egyike – lehetett volna – egy legendás görög, Nikosz Gallisz. A Seton Hall egyetemre járt, onnan draftolta 1979-ben a Boston. Csakhogy az edzőtáborban Gallisz megsérült, s utána már nem tartott rá igényt a Celtics. Hiba volt, méghozzá kapitális. „Életem legnagyobb melléfogása volt, hogy lemondtam Nickről” – nyilatkozta nem sokkal halála előtt a Boston egykori edzője, elnöke, mindenese, Red Auerbach.
És még itt van a már említett Sabonis! A 221 centis litván óriás – egybehangzó vélekedés szerint – minden idők legnagyszerűbb NBA-centere lett volna, ha fiatalon elengedik. Csakhogy a Zalgiris ikonja 1986-ban volt 22 éves, és akkor még – igaz, már csak öt évig – létezett a Szovjetunió. Egyébként ebben az évben draftolta is Sabonist a Portland, végül azonban csak 1995-ben, 31 évesen szerződött ki a litván, s játszott hat idényt pályája alkonyán – kiválóan! – az NBA-ben, sőt 2001-es visszavonulása után 2002–2003-ban még egy szezont lehúzott.
A valaha volt leghíresebb ázsiai NBA-s a kínai Jao Ming (226 cm), akire 2002-ben csapott le a Houston Rockets, s aki krónikus lábsérülései miatt aligha lép többé pályára. Afrika legjobbja a nigériai születésű Akeem (Hakeem) Olajuwon, aki felvette az amerikai állampolgárságot, s olimpiai bajnok is lett Atlantában. S hogy kik voltak az első európaiak, akiket draftoltak, és akik pályára is léptek az NBA-ben? Szinte sorsszerű, de egyikük, a spanyol Fernando Martin már szintén nincs az élők sorában, a bolgár Georgi Glucskov szerencsére még él. Mindketten 1985-ben mutatkoztak be a nemzeti kosárlabda-szövetség szuperligájában.
Végül az egyetlen magyar NBS-s, Dávid Kornél: a 207 centis center-bedobót 1999-ben, 28 évesen szerződtette a Bulls, Kornél később a Cleveland Cavaliers, a Toronto Raptors és a Detroit Pistons csapatában is megfordult, összesen 109 NBA-mérkőzésen lépett pályára.
Még sokáig ő lesz az etalon minden magyar kosaras, így Hanga Ádám számára is.
origo.hu
Megszólalt Magyar Péter volt barátnője: Magyar Péter nem az, akinek látszik - videó
