Teodor Baconschi külügyminiszter szerint az a cél, hogy a 2012-es választásokon az alternatív módon, azaz levélben leadott voksok már a hagyományos, urnába dobott szavazatokkal együtt beszámítsanak a végeredménybe. A tárcavezető – aki egyben a demokraták (PDL) alelnöke is – elmondta, a módosítás kidolgozásakor az olasz, az osztrák, a brit és a belga szabályozást vették alapul. „A tervezet hozzátesz a román demokráciához, megerősíti a nemzet polgári öntudatát, és lehetővé teszi annak a több millió románnak, aki más országokban él, hogy nagyobb mértékben részt vehessen az ország jövőjéről szóló nyilvános vitában” – idézte a kolozsvári Krónika című lap Baconschit. A politikus korábban azt mondta, a levélben szavazás bevezetése akár egymillió új szavazatot is hozhat pártjának. A PDL-nek jól jönnének az új voksok, hiszen a felmérések tizenöt százaléknyira teszik a népszerűségét, míg az ellenzéki Szociálliberális Unió támogatottsága meghaladja az ötven százalékot. A kormánykoalíció kisebbik pártja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontja még nem ismert, korábban ellenezte az ötletet, attól tartva, hogy a nagyarányú külföldi részvétel a parlamenti küszöb alá nyomhatja a szervezetet. A balliberális ellenzék várhatóan elutasítja a levélben szavazás bevezetését, ezzel ugyanis szerintük a demokraták a választási csalásra kívánnak lehetőséget teremteni. Crin Antonescu, a liberális párt elnöke úgy véli, csak azoknak a külföldi román állampolgároknak kellene megadni a választójogot, akik Románia területén adóznak.
Romániában az állampolgársággal együtt alanyi jogon jár a választói jog, függetlenül az állandó lakhelytől. Amíg listás választási rendszer működött, addig a külföldön leadott szavazatokat a bukaresti szavazatokkal összesítették. A jelenlegi, egyéni választókerületes rendszerben külföldi körzeteket hoztak létre a határon túliaknak, ezekben a különböző romániai pártok vagy független jelöltek juthatnak képviselői, illetve szenátori mandátumhoz. Becslések szerint kétmillió román állampolgár él az ország határain kívül, a legtöbben a spanyolországi és olaszországi diaszpóra tagjaként, de százezres nagyságrendű a Moldovában élő visszahonosítottak száma is.
Magyar Péter saját híveit is csúnyán átverte