Mindig érdemes azok írásait olvasni, akik mindkét térfélen megfordultak. Turi Gáborra ez hatványozottan vonatkozik. Bölcsészből lett újságíró, kulturális, illetve sajtóattasé Londonban, majd Washingtonban. Mindkét minőségében, diplomataként és zsurnalisztaként is visszaesőnek minősül, mivel a rendszerváltozás óta ezt a két hivatást váltogatta. Tekintettel arra, hogy MDF-alapító volt Debrecenben, gyermekjáték kitalálni: a polgári kormányok idején volt kiküldetésben. Az MSZP–SZDSZ-es kabinetek ellenben rögtön visszarendelték. A hazaküldések körülményeiről írtakat jó szívvel ajánlhatjuk mindenkinek, aki hajlamos a baloldali-pártatlan szakembermítosznak bedőlni.
A főként a Hajdú-bihari Naplóban megjelent írások azonban korántsem korlátozódnak eme viszontagságos időszakokra. Körülfonnak több mint három évtizedet. Szokatlan, ám üdítő, hogy a szerző egyáltalán nem röstelli a Kádár-rendszer zenitjén született írásait. De nincs is rajtuk takargatnivaló. A sorokon átüt az állampárti közeg igazságtalanságainak elítélése. Nem is feltétlenül tudatos ellenzéki attitűd ez Turinál, pusztán természetes erkölcsi alapállás. Amikor arról ír a nyolcvanas évek elején, hogy azt hitte, demokratikus irányba mozdulnak el a dolgok, leteszi a garast a plurális jogállam mellett. A múltidézés értéke a krónikás jelleg, amelyet Jeszenszky Géza ki is emel ajánlásában. Az egykori külügyminiszter, később washingtoni nagykövet szerint „régi írásai nem avultak el, mert kordokumentumok. Hitelesen mutatják be, milyen volt a Kádár-rendszer akkor, amikor a nyugati sajtó elismerőleg nevezte el hazánkat a »legvidámabb barakk«-nak. Hát nem volt vidám.”
A cikkek persze nem csak a kor aromáját adják vissza. Minden keserűség mellett az emberi törekvések tisztaságát, egy nép elnyűhetetlenségét. Felsejlik, hogy a polgárok megpróbálnak főzni abból, amijük van, illetve amit a rendszer náluk hagyott. A rendszerváltozás utáni cikkek szkepszisét valóságérzéknek is mondhatnánk, mégis választ kapunk arra, milyen kishitűségek miatt tudott az utódpárt több ízben babérokat aratni. Mintha a hajdani Fórumhoz hasonlóan nem igazán hitt volna a szerző akkor még abban, hogy meg lehet változtatni a viszonyokat. Áthatja egyfajta rezignáció Turi írásait, ám mások éppen ezt találhatják bennük mérsékeltségnek, bölcsességnek. A helyi közéletet jól ismerő szerző éles szemmel, másoknál korábban veszi észre, hogy pontosan ugyanazok törtetnek vissza a hatalomba liberális mezben már rögtön az első szabad választások után, akiket kiszavazott a nép. A tizenkét évvel korábbi konklúzió a 2010-es kormányváltást vetíti előre: „választást lehet elveszteni a média támogatásával és lehet nyerni szél ellenében. Van remény.”
(Turi Gábor: Kilátások. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2011. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Hamarosan hatalmas vihar éri el a fővárost
