Az MSZP (bal)esete a demokráciával

Nem először kerül abba a gyanúba Orbán Viktor, hogy az ország érdekeit sárba tiporja, reakciós, szélsőséges kijelentéseket tesz. A minap Kovács László érezte úgy, az orbáni ármány áll annak hátterében, hogy a kereszténydemokrata pártokat tömörítő Nemzetközi Demokratikus Centrum súlyosan elmarasztalta a magyarországi kormányerőket. Szerintük ugyanis a demokratikus szabadságjogok gyalázatos állapotra jutottak, amióta az MSZP–SZDSZ nevű önérdekvédelmi szövetség regnál hazánkban.
Kovács pártelnök talán a fejéhez kapott: mégiscsak vátesz ez a Horn Gyula! Nem is olyan régen még ő jövendölte meg, milyen sok baj és gond szakad erre az álbaloldali pártoktól ölelt kis országra, ha engedik flangálni és mindenfajta felelőtlenséget hangoztatni a Fidesz vezető politikusát.

Szintén júniusban történt a korábbi eset. Akkor Orbán Viktor egy beszédéről úgy nyilatkozott Horn, hogy abban szélsőséges megnyilatkozások, útszéli hangnemben fogalmazott, gyűlölettől átitatott kommunistaellenes kijelentések voltak. Mielőtt bárki kutatni kezdene az emlékezetében, a Fidesz-kormány hányadik évében hangzottak el ezek a mondatok, s vitába szállna velünk, hogy a kérdéses kritikát nem Kovács László vagy valamely diktatórikus megnyilatkozásokra oly igen érzékeny, immár nemcsak liberális, de nemzeti (közép?) szocialistává előlépett társa mondotta-e, nos, azok kedvéért idemásoljuk a szöveget. Íme: „Véleményem szerint ezek a megnyilatkozások nem éppen felelősségteljes gondolkodásról árulkodnak. Ugyanis nekünk alapvető szükségünk van arra, hogy ne csak jóban legyünk a mai szovjet vezetéssel, hanem folyamatosan erősítsük a kapcsolatokat, a bizalmat. Az ilyen szélsőséges megnyilatkozások ennek a jó szándéknak a gyengítését jelentik. Rendkívül fontos lenne az, hogy a közvélemény határolódjék el az ilyen jelenségektől. Annál is inkább, mert meggyőződésem, hogy akár a tüntetés, akár a Hősök terén elhangzott, már említett egyik beszéd csak nagyon kis csoportnak a véleményét fejezi ki. Hozzáteszem, hogy abban nemcsak szovjetellenes kitételek voltak, hanem nagyon éles, mondhatni útszéli hangnemben fogalmazott, gyűlölettől átitatott kommunistaellenes kijelentések is, amelyek végül hasonló érzést válthatnak ki mások részéről. Tehát ez éppen nem a nemzeti megbékélés és a közös cselekvés ügyét szolgálja.”

Akinek pedig még most sem rémlik, minek kapcsán berzenkedett Horn Gyula, álljanak itt Orbán Viktor szavai: „Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.”

Igen, 1989. június 16-án a Hősök terén, a Nagy Imre-temetésen hangzott el az MSZMP soraiban nagy felzúdulást kiváltott beszéd, Horn pedig a Magyar Rádióban fuldoklott a méregtől Forró Tamás és Havas Henrik szervilis áhítattal tartott mikrofonja előtt.
Mit tehetünk hozzá a fentiekhez? Nem volt igazuk a régi görögöknek: igenis lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Ám az idők azért mégiscsak változnak. Akkoriban a budapesti szovjet nagykövet nyugtázta megelégedéssel Horn nyilatkozatát, amelyben elhatárolta magát a szélsőséges kijelentésektől. Most viszont a Kereszténydemokrata Internacionálé határolta el magát a magyarországi szélsőséges kormányzástól.
Egyre inkább bebizonyosodik: az MSZP-nek tradicionálisan nincs szerencséje sem a jogállami kormányzással, sem a demokráciával. Úgy vannak velük, mint a rossz futballista a labdával – zavarja őket.