Ez év első hat hónapjában 536,6 milliárd forintot ért el a hazai lízingpiac teljesítménye, ami 4,4 százalékos bővülés az előző év bázisához viszonyítva – ismertette Antall Pál, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Ugyanakkor ez a forgalom egész évre vetítve a tavalyi esztendőhöz viszonyítva stagnálást mutat. Antall szerint a szövetségük tagvállalatai meghaladják múlt évi 1069 milliárdos forgalmukat, hiszen az autókereskedelemben a második fél év mindig jobb, ezért bizakodó.
Tavaly az első hat hónapban az eszközérték 514, idén 537 milliárdot tett ki, míg a finanszírozott összeg tavaly 377, idén 391 milliárdra rúgott. A lízingpiacon belül még mindig a jármű-finanszírozás dominál, aránya eléri a 85 százalékot. A személygépkocsiké 73, a teherautóké 12 százalék – utóbbiak esetében 13,6 százalékos a bővülés, míg a személyautóknál stagnál a piac. A flottamenedzseléssel foglalkozó cégek látványosan bővülnek, s a bérletkonstrukció is egyre erőteljesebb. Antall úgy látja, hogy a visszavett autók száma a jövőben sem csökken, számukat tízezer körülire becsüli. Legnagyobb mértékben, 39,3 százalékkal a gépek és berendezések lízingje nőtt, értéke 49,9 milliárd volt. Igaz, ezzel még mindig „csak” hétszázalékos a piacon belüli aránya. A műszerek, elektronikai és komputereszközök finanszírozása egy százalékot tett ki a piacból. Az ingatlanlízing bár tíz százalékkal 22 milliárdra bővült, még mindig nem elterjedt. Az elnök úgy látja, ennek oka, hogy e területnek nem kedvez a hazai adókörnyezet. Szakmai becslések szerint a lízingszakma részesedése az elmúlt három évben 25 százalékra nőtt a hazai beruházásokban.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
