Megyesi Gusztáv: Példaképek
A madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusára bukkantak egy baromfitelepen a kelet-németországi Szászország tartományban - jelentette be csütörtökön a drezdai tartományi egészségügyi minisztérium.
A madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusára bukkantak egy baromfitelepen a kelet-németországi Szászország tartományban - jelentette be csütörtökön a drezdai tartományi egészségügyi minisztérium.
Csődöt jelent a Yamato Life Insurance – vált ismertté pénteken. A biztosítóvállalat az első japán cég, amely csődvédelmet kért a nemzetközi pénzügyi válság kezdete óta.
Füstöt észleltek a Japán középső részében található Tokai Daini atomerőműben Japán középső részében, de az incidens nem érinti a létesítmény működését, sem a környezetet - közölte pénteken a japán atomerőműveket működtető vállalat.
A NATO-tanácskozáson részt vevő delegációk elutazása miatt péntek délután útlezárásokra kell felkészülniük mindazoknak, akik a Ferihegyi repülőtérre szeretnének eljutni; a forgalomkorlátozások nem érintik a légi közlekedést, a járatok menetrend szerint in
Lapinformációk szerint Gyurcsány Ferenc akár az előre hozott választások kiírásáról is szavaztat az MSZP szombati rendkívüli kongresszusán , ha lesz, aki úgy látja, nem a 2010-ig szóló kisebbségi kormányzás a reális alternatíva. A kongresszusra készült ál
Halálra gázolt egy 56 éves férfit egy kamion a 6-os úton Kakasd közelében csütörtökről péntekre virradó éjszaka – közölte a Szekszárdi rendőrkapitányság ügyeletese az MTI-vel.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba annak a lakóháznak a tulajdonosát, amelyik csütörtökön késő este robbant fel Debrecenben.
Szomáliai bölcsesség
Jelentősen csökkent az arany ára csütörtökön az előző napi 24,50 dolláros drágulást követően. A New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) a decemberi lejáratú arany ára unciánként 20,0 dollárral 886,50 dollárra hanyatlott. Csütörtökön 882,90 és 914,40 doll
Merénylet áldozata lett Irakban egy parlamenti képviselő. A Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok parlamenti tömbjéhez tartozó politikus kocsija mellett pokolgép robbant.
Kaposvári hajléktalanokat kifosztó házaspárt ítélt el jogerősen a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön: a férfi tíz, a nő öt év fegyházbüntetést kapott.
Példátlan államközi feszültség alakult ki csütörtökre Nagy-Britannia és Izland között, miután kiderült, hogy brit önkormányzatok és rendőrkapitányságok összesen több mint 800 millió fontja ragadt be csődbe ment izlandi bankokban, és a brit kormány elkezdt
Közvetlen tárgyalást kezd a hónap végén a két rivális palesztin szervezet, a Hamász és a Fatah Kairóban.
Perczel Mór szülőházát és a bonyhádi „csodarabbi” sírját is felkereshetik az érdeklődők szombaton a bonyhádi Völgységi Múzeum „tanösvényén”, a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretében.
A montenegrói kormány úgy döntött, hogy elismeri Koszovó függetlenségét - jelentette be csütörtök este Milan Rocen külügyminiszter.
Észak-Korea ismét kitiltotta az Atomenergia-ügynökség ellenőreit jongbjoni atomlétesítményeiből - közölte a bécsi központú ENSZ szervezet.
Az orosz kormány összesen 186 milliárd dolláros segélyprogramja keretében a közeli napokban elkezdi a bankok közvetlen támogatását, mert a piacok már nyugtalanok, várják a pénzt.
Elfogták azt a 25 éves férfit, aki vasárnap hajnalban hasba szúrt egy 22 éves győri fiatalembert a város egyik diszkója előtt. A román állampolgárságú férfit emberölés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és előzetes letartóztatásá
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Súlyos aggályokat tárt fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése.
Nincs menekvés.
Gyanús vakcinabeszerzések Brüsszelben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.