Emberi maradványokat találtak a Tiszában
A Tiszában, az egyik szegedi híd lábánál és egy város közeli erdőben találtak emberi maradványokat - közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
A Tiszában, az egyik szegedi híd lábánál és egy város közeli erdőben találtak emberi maradványokat - közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Eddig 35 légitársaság került bajba az idén, és az év végére a csődben lévők száma elérheti a hetvenet is, mondta az Európai Regionális Légitársaságok (ERA) vezérigazgatója.
Havi 80 ezer forintra emelné a minimálbért jövőre az idei 69,5 ezer forintról a munkavállalói oldal – jelentette be Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke csütörtökön az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) plenáris ülésén.
A Tiszában, az egyik szegedi híd lábánál és egy város közeli erdőben találtak emberi maradványokat - közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Eddig 35 légitársaság került bajba az idén, és az év végére a csődben lévők száma elérheti a hetvenet is, mondta az Európai Regionális Légitársaságok (ERA) vezérigazgatója.
Havi 80 ezer forintra emelné a minimálbért jövőre az idei 69,5 ezer forintról a munkavállalói oldal – jelentette be Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke csütörtökön az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) plenáris ülésén.
Kidöntött egy „előzni tilos” jelzőtáblát egy motoros, senki sem sérült meg a balesetben.
Tarlós Istvánnak, a Fővárosi Közgyűlés fideszes frakcióvezetőjének a Lengyel Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, Csomós Miklósnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettesének és Muszbek Katalinnak, a Magyar Hospice Alapítvány elnökének pedig a kitü
Éles lőfegyvert és lőszereket találtak a vámosok egy házkutatáson Mindszentgodisán szerda délután – írja közleményében a Baranya megyei Rendőr Főkapitányság.
Szombatig még megtekinthető Nagy Dóra és Nagy Zita Nano Butik című kiállítása a Forma Galériában. A testvérpár teremtményei ezúttal is egy képzeletbeli világba kalauzolják a kiállításra látogatókat.
Tűzoltók is megsérültek egy kigyulladt családi ház oltásánál csütörtökön délelőtt a II. kerületben.
Az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak ítélte az SZDSZ-es képviselőknek a költségvetési plafon bevezetéséről, „a takarékos állami gazdálkodásról” szóló törvényjavaslatát.
Lapinformációk szerint az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitányának kiújult a hátsérülése, így várhatóan nem léphet pályára a szigetországiak Kazahsztán elleni, szombati világbajnoki selejtezőjén.
A Hortobágyi Nemzeti Parkba látogat október 19-e és 21-e között Sólyom László köztársasági elnök, aki ezzel a tavaly januárban kezdődött Értékőrző Tájak és Emberek Magyarországon elnevezésű országjáró sorozatának már a hatodik állomására érkezik meg - táj
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint az orosz külpolitika közelmúltban tapasztalt lépései nagyon megnövelik a közép-európai együttműködés értékét. A fideszes politikus erről azután beszélt, hogy csütörtökön megbeszélést folyt
Nagy veszélyben van az önkormányzatok működése – állítja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. Ennek érdekében válságterv készítését szorgalmazza a szövetség, mivel a költségvetés tervezetében nem látják a garanciákat a biztonságos működéshe
Kétéves eltiltást kapott doppingszer-csempészetért Paul McMaster ausztrál kosárlabdázó. A Knox Raiders játékosa akkor bukott le, amikor Thaiföldről hazatérve anabolikus szteroidokat találtak a poggyászában.
Saját módszerrel kísérletezik a tömés nélküli libamáj előállítására a kuncsorbai Hudu Mátyás. Csütörtöki, kétpói sajtótájékoztatóján porcelánkacsákkal és -libákkal bástyázta magát körül, míg az élő állatok sanyarú sorsáról beszélt.
Az Egyesült Államok arra biztatja a szövetséges államokat, hogy támogassák Grúzia decemberi meghívását a NATO-tagság előszobáját jelentő tagsági akciótervbe (MAP) – mondta Robert Gates amerikai védelmi miniszter csütörtökön Budapesten, azt követően, hogy
Aggasztó helyre került hazánk általános országkockázati besorolása a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított legújabb globális sorrendben. Az 52 európai állam közül a 48. helyre estünk vissza.
Mintegy 3 ezer gyógyszer maximális ára csökken novembertől Csehországban. Néhány tucatnyi cseh gyártmányú gyógyszer ára ugyanakkor emelkedik - jelentette be Martin Benes, a cseh gyógyszerellenőrzési állami intézet igazgatója csütörtökön Prágában.
A Wirtschaftsblatt szerint Magyarország a fenyegető recesszió következő áldozata. A Süddeutsche Zeitungban a volt német pénzügyminiszter hosszasan elmélkedik az angolszász pénzügyi modell végéről.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 444,57 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig, de előző napi záróértéke fölött volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
A német rendőrök nem nézik jó szemmel a lengyelek határvédelmi önszerveződését.
Azt kérik, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy inkább szálljon buszra.
Már dolgoznak a megoldáson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.