Pilhál György: „Fémkereskedelem”
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 444,57 pontos, 2,75 százalékos emelkedéssel 16 609,17 ponton nyitott csütörtökön.
Nem tudták megmenteni az életét a mentők annak a külföldi kamionsofőrnek, aki szerda délután lett rosszul Kiskunhalason, a déli városkapunál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 444,57 pontos, 2,75 százalékos emelkedéssel 16 609,17 ponton nyitott csütörtökön.
Nem tudták megmenteni az életét a mentők annak a külföldi kamionsofőrnek, aki szerda délután lett rosszul Kiskunhalason, a déli városkapunál.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön 0,5 százalékos veszteséggel zárta a napot, ami 5 éves mélypontot jelent. A jegyzések szélsőségesen ingadozták a nap folyamán, kifejezve a részvénypiacon uralkodó ellentétes érzelmeket.
Éles hangú felszólalásokban utasították vissza szlovák európai parlamenti képviselők az EP brüsszeli plenáris ülésén, szerdán, napirend előtt országuknak a magyar kisebbségre vonatkozó politikáját ért vádakat.
Részben amerikai segítséggel újulhatnak meg a közép-európai NATO-tagok katonai helikopterei. Ezt Szekeres Imre honvédelmi miniszter mondta, miután találkozott amerikai kollégájával. Robert Gates a NATO-tanácskozásra érkezett Budapestre.
Az OTP Bank Nyrt. 200 000 darab saját kibocsátású OTP-részvényt vásárolt október 8-án a Budapesti Értéktőzsdén 4631 forintos átlagáron – közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján csütörtökön.
Két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült csütörtökön reggel a főváros XI. kerületében, a Budafoki úton, ahol két autó karambolozott frontálisan – közölték a BRFK és a mentők ügyeletesei.
Észak-Korea több mint 10 rakétát telepített nyugati partvidékére, amellyel feltehetően rövidesen kíséretet hajt végre.
A nyersolajpiacon csütörtök reggel folytatódott a szerdai árlemorzsolódási folyamat. A kereskedők tartanak attól, hogy a globális pénzpiaci válság mérsékelni fogja a nyersolaj iránti keresletet, ugyanakkor az amerikai nyersolajtartalékok is emelkedtek a m
Az ázsiai tőzsdék mérsékelten emelkedtek csütörtökön azután, hogy szerdán a világ legnagyobb központi bankjai kamatmérséklést hajtottak végre a hitelválság enyhítése érdekében.
A japán központi bank (BoJ) csütörtökön mintegy 30 milliárd euró értékben (4000 milliárd jen) nyújtott rövid távú hiteleket a kereskedelmi bankoknak, hogy javítsa a piaci likviditást. A nap folyamán három alkalommal végrehajtott nyílt piaci műveletek sorá
Egy kisteherautó és két személygépkocsi karambolja miatt pályazárat rendelt el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) az M0-ás autópálya Diósd felé tartó sávjaiban – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK sajtóügyeletese csütörtökön.
Reggel és délelőtt is folytatódik a csendes, őszies idő, hajnalban sokfelé lesz párás a levegő, néhány helyen köd is képződhet, ami napfelkelte után gyorsan feloszlik. Számottevő légmozgás nem lesz. A minimum-hőmérséklet 7-12 fok között várható.
Kétnapos tanácskozást kezd a NATO Budapesten. Az észak-atlanti szervezet védelmi miniszterei elsősorban a szervezet jövőjéről és új stratégiájáról egyeztetnek majd. Szóba kerül az afganisztáni misszió és a NATO–grúz viszony is. A tanácskozáson 42 ország k
Megtámadták az intézkedő rendőröket Szátok községben szerdán délután. A helyi kisebbsági képviselő hiába csitította a támadókat, azok csak több figyelmeztető lövés után hagyták abba az erőszakot.
Leveleken egy férfit újra kellett éleszteni, amikor szerda délután eszméletét vesztette egy lakástűzben. A mentők mindent megtettek, de az 57 éves férfi belehalt a füstmérgezésbe.
David Lloyd George gondolata
Viktor Juscsenko elnök szerdán feloszlatta az ukrán parlamentet, egyben előre hozott választások kiírásáról döntött. Juscsenko az ukrán néphez intézett tévébeszédben hozta nyilvánosságra döntését. Előzőleg az államfő titkára bejelentette: az ukrán törvény
Több mint 400 pályázat érkezett a Fővárosi Közterületfenntartó (FKF) Zrt. által kiírt gyermekrajzpályázatra. Az akció célja az volt, hogy a köztisztasági szolgáltatásokat, a kukásautókat emberközelivé tegye és felhívja a gyerekek figyelmét a környezet meg
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
A hétfőn Magyarországon átvonult, rendkívül erős vihar az elmúlt 30 év legnagyobb kárát okozta az áramhálózaton.
Rövidebb időtartamra szóló tartózkodási engedélyek, befogadási stop – drasztikus döntést hozott az amszterdami kormány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.