Szibnyeft-tulajdont vásárolna a Gazprom
Péntekre várták, viszont csak tegnap érkezett meg a BÉT-re a gyengülési hullám: a pesti tőzsde fittyet hányt a nemzetközi tőkepiaci eseményekre, és korrekcióval kezdte a hetet. Az elemzők elmondták, hogy a Mol- és az OTP-papírokban történt eladói nyomás h
Kizárólag baloldali kötődésű, illetve kormányzati forrásokból működő médiumok nyertek az informatikai tárca 200 millió forintos, az európai uniós információk terjesztésére kiírt tavalyi pályázatán. A nyertesek többsége egyelőre nem teljesítette a pályázat
Három házból mintegy húsz lakót kellett kiköltöztetni tegnap egy felhőszakadást követően a Baranya megyei Nagytótfalun. Helyszíni beszámolók szerint a falura késő délelőtt mindössze fél óra alatt hatalmas mennyiségű csapadék zúdult, amelyet az árkok és a
A dunai, a tiszai és a balatoni rendőrségi szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a vízi balesetek megelőzésének leghatásosabb módja, ha a strandolók csak a kijelölt és ellenőrzött helyeken fürdőznek. Csónakba ülni ittasan még utasként sem tanácsos. Aki ne
Izrael 2,2 milliárd dolláros gyorssegélyt kért tegnap az Egyesült Államoktól hivatalosan a Gázai övezetből való kivonulás utáni költségek fedezésére. Amerika ragaszkodik ahhoz, hogy a pénz nem a kivonulás „ára”, s az is lehet, hogy nem is Wash
Nagybátyja, I. Mihály román király befeketítésétől sem riad vissza Paul Lambrino herceg annak érdekében, hogy megkaparintsa a volt uralkodónak juttatott állami kárpótlás egy részét. II. Károly exkirály fiának törvénytelen gyermeke a minap Izraelben nácina
Az égiek megoldották a csaknem fél évtizedig szomjazó Balaton gondját: a csapadékban gazdag téli és tavaszi hónapok következtében a tó vízállása ideális lett. S mint a vízminőségről szóló július eleji tisztiorvosi jelentésekből kitűnik, a balatoni strando
Négyesről hármas fokozatúra gyöngült, de így is gyökerestül csavart ki fákat, és háztetőket tépett le az óránként 170 kilométeres sebességgel kavargó Dennis hurrikán, miután vasárnap este elérte az Egyesült Államok partjait. A szélvihar nem követelt újabb
Ötmillió forint kártérítést követel a Belügyminisztériumtól a palesztin származású, szociális munkásként évtizedek óta Magyarországon dolgozó El-Swirky Nabil. A bűnügyi nyilvántartásba a férfi adatai mellé erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt elítél
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több mint ötszáz hajó indulására számítanak a Balaton leghíresebb vitorlásversenyén.
Az is, hogy melyiken nem.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Rijádban tárgyalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.