Úthenger
Markó Béla, az RMDSZ elnöke tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján bírálta a Fideszt, amiért Tőkés Lászlót támogatja a november végén esedékes romániai európai parlamenti választáson. Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke ugyanakkor kijelentet
Két év leforgása alatt csaknem duplájára nőtt a lakossági folyószámlahitelek állománya, azaz egyre többen vesznek fel olyan kölcsönöket, amelyek fedezete a számlára érkező fizetés – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. A lakosság eladósodása előtt az
Egy francia és egy német kutató, Albert Fert és Peter Grünberg kapják az idén a fizikai Nobel-díjat az óriásmágneses rezonancia jelenségének felfedezéséért – közölte tegnap a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
Vizsgálat lesz, de vizsgálóbizottság egyelőre nem alakul az útfelújítási botrány felelőseinek megállapítására – döntött tegnapi rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A város balliberális vezetői a Fidesz kérdéseire zavarodottan magyarázták, hogy miért n
Háromnapos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei látogatásának zárásaként Sólyom László összegezte tapasztalatait, s különösen a környezetre káros hatású beruházási terveket bírálta sárospataki sajtótájékoztatóján. Az érintetlen Aranyosi-völgybe tervezett szivattyú
A Európai Bizottság felfüggesztheti azon kifizetéseket, amelyeket súlyos szabálytalanságok öveznek – nyilatkozta lapunknak a testület regionális fejlesztéspolitikai biztosának szóvivője. Eközben kiderült, 121 szabálytalanságot tárt fel az uniós pénzek fel
Az ötpárti egyeztetés lezárultáig az állami földek eladásának felfüggesztését és a korrupciógyanús ügyek azonnali kivizsgálását követelte tegnap a gazdakörök szövetsége (Magosz). A szervezet szövetségi igazgatója szerint a zavaros ügyletekről szóló bejele
A Körmend férfi kosárlabdacsapata jól kezdte az idényt múlt szombaton, hiszen hazai pályán negyven ponttal legyőzte a Hódmezővásárhelyt. Valaki azonban „hiányzott a táncból”, a nyáron hivatalos indoklás nélkül eltávolított szakmai igazgató, Patonay Imre.
Tovább növekszik a megszűnő cégek száma, e tekintetben már elsők vagyunk egész Európában. Az idei év első kilenc hónapjában 24 százalékkal emelkedett az ezzel kapcsolatos cégeljárások száma – derül ki a Coface Hungary tegnap kiadott elemzéséből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.