Körmend után, megújulás előtt

A Körmend férfi kosárlabdacsapata jól kezdte az idényt múlt szombaton, hiszen hazai pályán negyven ponttal legyőzte a Hódmezővásárhelyt. Valaki azonban „hiányzott a táncból”, a nyáron hivatalos indoklás nélkül eltávolított szakmai igazgató, Patonay Imre. A sportág helyi legendája a megújulást keresi, egyrészt az NB I/B-ben Budaörsön, másrészt körmendi kisiskolások testnevelő tanáraként.

Ott volt a szombati körmendi idénynyitón? – kérdeztük Patonay Imrétől.
– Nem, egyrészt pénteken késő este még NB I/B-s meccset játszottunk Sárváron, szombaton pedig meghívást kaptunk az egész budaörsi csapattal egy gödi golfgálára.
– Legutóbb mikor hagyta ki
a körmendi kosarasok szezonkezdését?
– Negyven éve nem fordult ilyen elő.
– Ráadásul egy golfgála miatt… Elmegy azért majd valamelyik meccsre?
– Nem tudom, őrlődöm magamban, furcsa érzések fognának el. Nem a szurkolóktól tartok, velük minden rendben, sokan azóta sem értik, miért kellett elmennem. Őszintén szólva nekem sem indokolták meg a vezetők, hónapokig nem is hívtak, aztán azt nyilatkozták, hogy állítólag a játékosok hetven százaléka nem akarta, hogy ott legyek a csapat körül.
– Nem mond neveket, de mindenki tudja, hogy két volt játékosa, Bebes István polgármester és Zsebe Ferenc jelenlegi vezetőedző végezte a klub nyári válságmenedzselését, s „szervezte ki” önt a stábból. Neheztel rájuk?
– Nem akarok újra belemenni ebbe, rosszul esett, ahogy elbántak velem, de most már hagyjuk.
– Azért jól érzékelem, hogy nem egy régóta érlelődő, logikus lépés volt a távozása Körmendről?
– Egyáltalán nem volt logikus. Szakmai igazgatóként az összes csapattal foglalkoztam, s az eredmények alapján nem is rosszul. Amikor kiderült, hogy mégis mennem kell, Kaposvárról kaptam ajánlatot a vezetőedzői posztra. Ám Budaörsöt választottam, mert nem akartam feladni a munkámat abban a körmendi iskolában, ahol harmincnégy éve tanítok. Most úgy néz ki, hogy csütörtök délig tartom az órákat, utána irány Pest, két edzést tartok, majd hétvégén jön a meccs. Tudom, hogy ez nem optimális helyzet, de azért megoldható. A fővárosban és környékén nincs igazi utánpótlásműhely, csapat is alig.
– S miért éppen Budaörs?
– Szimpatikus hely, jövőre új sportcsarnokot építenek itt. A városvezetés nyitott az elképzeléseinkre, jó értelemben vett lokálpatriotizmust érzünk és ezt szeretnénk élénkíteni. Hosszú távú koncepcióban gondolkodunk, sok fiatal tehetséggel. Ez amatőr csapat, tagjai tanulás és munka mellett végzik a heti három-négy edzést.
– Mikor dolgozott legutóbb vezetőedzőként?
– A 2001–2002-es szezonban, amikor ezüstérmesek lettünk a Körmenddel. Utánam jött Zsebe Feri, a játékosnevelés mellett ugyanis nálunk edzőnevelés is folyt, öt szakember, Fodor Péter, Déri Csaba, Szalai János, Sabáli Balázs és Zsebe is dolgozhatott már az A osztályban.
– Áprilisban múlt két évtizede, hogy 1987-ben első vidéki csapatként bajnok lett a Körmend, amelyet ön edzett. A szép emlékek mellé viszont 2007 hozta körmendi távozását. Most akkor milyen ez az év?
– Van benne kontraszt, az biztos. Nehéz idők járnak fölöttem, ráadásul a kosárlabda-szövetségben is hiába akartuk Németh László elnöki munkáját segíteni, nem engedték. Az én feladatom lett volna az utánpótlásrendszer reformjának kidolgozása, most erre nem igazán látok jeleket, nem tervezés, hanem tűzoltás folyik. Ahogy a jelenlegi elnök (Berényi János – a szerk.) éppen a Magyar Nemzetben nyilatkozta, a tudatlanok bátorságával láttak munkához. Ez azért nem az igazi.
– És mi lenne az igazi?
– Egy olyan nyolc-tíz éves utánpótlás-koncepció, amelyben nincs eredménykényszer. Annak idején, 1991–92-ben a Pilar-válogatottal, amelyben ott volt például a fiatal Gulyás Róbert vagy Mészáros Zalán, elindultunk az NB I/B-ben. Az első szezonban egy mecscset nyertünk, a másodikban már hetet. Közben 1992 és 1996 között szövetségi kapitányként az U22-esekkel is foglalkoztam, ahol Gulyás mellett többek között Sitku Ernő vagy Mérész Tamás is játszott. Az engem 1996-ban követő Mészáros Lajos jól nyúlt hozzá a nagycsapathoz, amely 1999-ben, hosszú évek után, újra kijutott az Európa-bajnokságra. Emellett nemzetközi tornákon indultunk el, a klubok meg az európai kupákban, ezek jól kiegészítették egymást. A Körmenddel játszottunk a Saporta Kupában, az akkori második számú európai sorozatban, most az ULEB Kupában ötvennégy csapat szerepel, de nincs köztük magyar. A Nyíregyháza a harmadik erősségű sorozatban indul, ezt a szintet már 1993–94-ben megjártuk.
– Ennyire visszaestünk?
– Ennyire, és ezért nem lehet tovább toldozni-foldozni, a tudatlanok bátorságát emlegetni, hanem félre kell tenni az ellentéteket és hosszú távra tervezni. Utánpótlásközpontokat, regionális válogatottak bajnokságát kellene létrehozni, megerősíteni a KSI-t, a kiválasztást, a nemzetközi – szlovén, horvát, szerb, olasz – kapcsolatokat. Legfeljebb három légióst kellene engedélyezni csapatonként, hogy a magyarok fejlődjenek.
– Ebben a sportági megújulási folyamatban, ha el is indul, amolyan „ellenzékiként” jelenleg csak a pályán kívülről szólhat bele. Önnek mi hozhat személyes megújulást?
– Egyrészt megújultam az iskolában, ahol 1993 és 2003 között igazgató, utána igazgatóhelyettes voltam. Most elsősöknek és harmadikosoknak tanítok testnevelést, ők szenzációsak és tiszták még. Másrészt a budaörsi munkám is más, mint az eddigiek, s nem a fárasztó utazás miatt. Jó a csapatszellem és a hangulat, már találtam két-három tehetséges gyereket. A feljutás még nem lehet cél, de ha megvannak a biztos alapok, akkor már igen. Két-három év múlva akár szakmai igazgató lehetek itt, s nevelhetnék tehetséges edzőket is. Mint Körmenden…