Úthenger

Semmittudás. A hatodik sor szélén ültem Sándor György A semmittudás egyeteme című új estjének október 4-i bemutatóján. Néhány sorral előttem, egy elvirágzóban lévő hölgy felhőtlenül végigkacagta az előadást. Van azonban az estnek egy megrendítő része, amikor S. Gy. elmondja, miképpen kell szakszerűen agonizálni, végül kimúlni, ha netán harci gázt nyelünk. A hölgy ezen is jól mulatott. Azt hitte, vicc. Átviháncolta a süket nézőtéri csendet. Persze, azért utána is marad gipszlenyomat! De ha nem, akkor is!
Megfigyelés. Telt ház volt. Annak idején, az Egyetemi Színpadon még a csilláron is lógtak. Hintőpor, Lyukasóra, Fakirtermelés, Mágiarakás… Azóta többen rájöttünk, hogy az nem is színpad volt, de nem ám, hanem maga az egyetem. Nevelőintézet. Szemfelnyitó tanfolyam. Beavatás. Vér nélküli forradalom a szürkeállományban. A Shure Stúdióban nincs csillár. Pótszékeket kell behordani.
Politika. S. Gy. szépen politizál. Mert a hitelesség szép. „Dr. Mocsolay Barna vagyok, a légynek is ártok. Jó tulajdonságom nincsen, fogyatékosságaimat hosszan sorolhatom. Felelőtlenségemnél csak cinizmusom a nagyobb… Az összes pártnak a tagja vagyok, hogy függetlenségemet így megőrizhessem… Megválasztásom esetén a káoszt az elviselhetetlenségig növelem, az ellentéteket a végletekig kiélezem, mindenkit belső elválasztású iriggyé teszek!”
Felismerés. Ennek az előadásnak is van egy pontja, amikor az ember arra kapja fel a fejét, hogy ismerős a szöveg. Nem is a szöveg, hanem az értékrend. A filozófia. Az ember rájön: ő is úgy gondolja. Egy húron pendül, és ez jó, mert jobban megérti saját magát. Most, hogy már tizenhét évünk elszelelt, feltehetjük a kérdést: lehet, hogy a politikán túl is van élet?
Emlék. (Néhány éve történt. Cseng a telefon, S. Gy. a vonalban.) Tudom, hogy még nem értél rá elolvasni, mert nincs is ott az anyag, de eddig milyen? Könyörgök, nehogy elintézzük annyival, hogy zseniális! A hatodik sorban kimaradt egy á betű! Betűzöm: „á” betű. „Á”, mint árvízi hajós! Nehogy „b”-t írjál, mint barhentkapca, hanem á-t, betűszerűen! Ha a költő azt írta, fözelék, akkor nálam is úgy. Nem főőőzelék, hosszúval, hanem röviden, ahogy mondom. Közben nézem a kötetben! (Csalódottan) Rosszul emlékeztem, mégis főőőzelék. Remélem nem lesz rosszra javítva! Most látom, hogy Pilinszkynél is szerepel a paraj! Nem elipszilonnal mondtam! (Aztán Márairól beszél) Lehet, hogy van jobb, de nekem megfelel!
Híd. Egyszer valaki azt mondta, hogy a magyar humor szélesen hömpölyög, mint a Duna. Én valahogy mindig úgy képzeltem, hogy S. Gy. nem hömpölyög benne. Már régen átszakította a töltést. Kifolyt és tóvá szélesedett. Üdülőövezet épült köré.
Kérdés. De vajon lehet valaki egyszerre tó is, híd is? Lehetett volna, de a gaz Mocsolay beszólt: Gyuri, ne rontsd el a játékunkat, hadd gyűlölködjünk még egy kicsit! Megrántotta a vállát, és Réteges öltözködés a cári Oroszországban címmel könyvet kezdett írni.
Áldozat. Ezeket egy interjújában mondta: Tehetetlenek vagyunk, mintha nem emberekkel állnánk szemben. Valamikor még megvolt a képességünk, hogy a hamisat, rosszat, és a nemeset jót differenciáljuk. A hagyományainkat vesztettük el, ezért néprontásban vagyunk, tehetetlenül. Az emberért minden áldozatot meg kell hozni, csak emberáldozatot nem. Hogy mit tettem én, te, ő? Ma keresztülmentünk egy úthengeren!
Kritika. Ne remegjen a kezünk, írjuk le végre, hogy S. Gy. már klasszikusnak számít. Az ám! Eltelt néhány fürge évtized, és szövegei ma is véresen aktuálisak. Áfonyaillatban úszó mondatai csontig vágnak. Jobban, mint valaha.
Rögtönzés. Előadás közben megszólalt az első sorban ülő Koltai Róbert mobiltelefonja. S. Gy. elkérte: „Majd én beszélek vele!” És beszélt. Ez persze nem volt megbeszélve, de S. Gy. jól jött ki belőle. Taps, derültség, így Koltainak sem volt kellemetlen. „Gyere el a következő előadásra is!” – mondja neki.
Lyukasóra. „A Draskovics Emmánál meg csak kétfajta diák van, a többi akár be se járjon. A Jávor Andornál meg csak rontani lehet. És rég rossz, ha valaki egyessel kezd. Talán Sándor Györggyel jártak volna még nálam is jobban, de az én vagyok.”