Röviden
Hazánk a tíz új uniós tagállam közül – Lengyelországgal együtt – utolsóként, 2012-ben tudja bevezetni az eurót – áll abban a felmérésben, amelyet a Reuters elemzői vélemények alapján állított össze.
Téli gumik felszerelését tanácsolják az autósoknak a lapunknak nyilatkozó szakemberek. A meteorológiai előrejelzések szerint a hét végén hózáporok várhatók, a szélcsendes helyeken a hőmérséklet éjszakánként mínusz tíz Celsius-fokra süllyedhet. A száraz és
Etyek és Biatorbágy lakói immár két éve gondoskodnak arról, hogy a két települést összekötő főutat fák szegélyezzék. A múlt hét végén is kétszáz család vette ki részét a faültetésből. Kiderült az is, az országutakért felelős Magyar Közút Kht.-nak gyakorla
Uniós csatlakozásunkkor a régi tagok részéről erős ellenállás volt érzékelhető az újonnan belépőktől érkező feltételezett munkaerő-áramlás megnövekedése miatt. Viszont olyan területeken, amelyeken náluk is hiány mutatkozik, egyenesen csábítják a kelet-köz
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tényleg elképzelhetetlenül ízléstelen a pride, ahol már szó sincs semmiféle polgárjogi akcióról és a döntés szabadságáról.
A magyar átlagnyugdíj ötszöröse az ukránnak, ami hazánkba csábíthatná az ukrán nyugdíjasokat.
A spanyol csapat lemaradt a klubvilágbajnokságról, pedig az elnök mindent megtett.
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.