Brüsszel, Kijev és hazai komprádoraik sajnálatára elhozzuk a patrióták korát

Köszöntök mindenkit a negyedik, de az első olyan CPAC Hungaryn, amikor már Donald J. Trumpnak hívják az Egyesült Államok elnökét!
Harminchat évvel ezelőtt itt, ezen a színpadon jelentette be Horn Gyula, hogy az MSZMP elhagyja a „munkás” kitételt. Azóta viszont a választók is így tettek a párttal: az MSZP mára politikailag megszűnt létezni. És ha szüleink, nagyszüleink sorsára gondolunk, valljuk be, ez azért jó hír!

Ma újra egy rendszerváltozás időszakát éljük, csak ez most nem egy régióra vonatkozik, hanem az egész világra. Ez a folyamat azért is egyedi, mert egybeesik egy kulturális válsággal: ez az, amit woke-őrületnek szoktunk nevezni – bár egyes részei igencsak ismerősek Marxtól vagy az Internacionáléból. És jól orront az a patrióta, aki a spájzban is újmarxistákat szimatol, mert a globalisták is a nemzetek és az államok létére törnek. Tegnap még úgy énekelték, hogy „nemzetközivé lesz a világ”, ma úgy mondják, hogy „egyre szorosabb uniós egység”.

De a kérdés valójában ugyanaz: kié a fő hatalom? A döntéshozatalt kiszervezik-e egy föderális szervezethez, nemzetközi hálózatok mondják ki a végső szót, vagy nemzeti szinten az állampolgárok dönthetnek, hogy merre menjünk tovább? A szuverenitáskérdés tehát demokráciakérdés is.

Mert ha a mélyállami központban rögzítik előre, de végérvényesen, hogy mik a rendszabályok migráció, gyermekvédelem, háború vagy éppen egy önhibáján kívül megtámadott ország EU-csatlakozása ügyében, akkor bizony felesleges a választási eljárások bonyolult, de demokratikus folyamata.

Így gondolták ezt az amerikai demokraták, mikor le akarták szedetni Trumpot a szavazólapokról, és mikor törölni akarja politikai ellenfeleit, így jár el „Broekzele” is. Fordítok: ez Brüsszel óflamand elnevezése, és azt jelenti: „mocsártelepülés”. Nem hiába választották hát ezt a bürokraták, mikor a székhelyüket keresgélték.

És bizony, ha valaki belép ebbe a mocsárba, többet nem szabadul: onnantól a globalista mélyállam érdekét fogja megvalósítani. A parancslista pedig hosszú – multicégek és multikulti társadalmak, „queers for Palestine” zászlóval a kezükben gyerekeket érzékenyítő szakállas nők és egy minden porcikájában életellenes stratégia a „make war, not love” jegyében. Hátsó szándékaikat pedig már nem is nagyon leplezik.

A nyílt műveletek korába léptünk, Dél-Amerikától Izraelen át Európáig mindenhol megpróbálják kicsinálni a jelenlegi Fehér Ház harcostársait. Egy ilyen harcostárs látja ma önöket vendégül: a magyar patrióták. Viszont Magyarországon ma egy 1990 óta nem látott nemzetközi szolgálati játszma zajlik:

külföldi erőközpontok hazai komprádoraik közreműködésével beavatkozási kísérleteket hajtanak végre, hogy aláássák az ország szuverenitását. Dezinformációs kampányokat indítanak, Brüsszelbe járnak hazát árulni dicsőséget zengve egy másik országnak, és örömködnek, ha befagyasztják az uniós forrásokat.

Mindezt azért, mert mi vagyunk a szálka a köröm alatt, mi vagyunk a bot a küllők között, mi vagyunk az alj a felhajtott kupában. Mi komolyan gondoljuk azt, hogy „Isten, haza, család”, mi komolyan gondoljuk azt, hogy „az unió célja a béke” – és azt is, hogy „csatlakozás” címszóval ne importáljuk a háborút az Európai Unióba.

És persze sikereink is vannak, gondoljunk csak a Fehér Házra vagy éppen hazánkra. Viszont ne feledjük, hogy a közvetlen körülmények megtévesztők is lehetnek: tűnhet úgy, hogy itt-ott kormányon vagyunk, ha a nyugati korszellemet nézem, a globalizmus a rendszer, a nyílt társadalom az elit, Brüsszel a mélyállam –

és mi vagyunk az ellenzék, mi vagyunk a lázadás, mi vagyunk az ellenforradalom!

És mi vagyunk a trumpizmus természetes szövetségesei. Nem a brüsszeli elit, nem az Európai Néppárt, amelyek már-már rosszabbak, mint a washingtoni RINO-k: Magyarországon egy hol csillagos, hol sávos kék-sárga zászlóba burkolózó kettős ügynököt támogatnak, miközben minden eszközzel üldözik barátainkat Varsóban, Bécsben, Berlinben vagy Párizsban.

És persze ezért is érezzük itt Európában sokszor úgy, hogy a nehézségek egyre csak tornyosulnak – de a csúcsra is csak akkor érhetünk fel, ha elénk jön egy hegy. Mi azt akarjuk, hogy a csúcshódítás innen, a CPAC Hungaryről induljon el, hogy itt érjenek össze az óceán két oldaláról a józan ész hullámai, és – György, Alex, Ursula, Manfred, Volodimir és hazai kis barátaik őszinte sajnálatára – együtt hozzuk el a patrióták korát.