Az igazi kockázat

A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok tegnap értékes információval gazdagították amerikai kollégáik adatbázisait. Tóth András titkosszolgálatokért felelős államtitkár szavaiból az derült ki: Oszama bin Laden és iraki jobbkeze, al-Zarkávi szabadidejében a Magyar Nemzetet olvassa az interneten. Másképpen nehezen értékelhető az a kijelentés, miszerint a Magyar Nemzet nemzetbiztonsági kockázatot jelent azzal, hogy – egyébként nagyon helyesen – szombaton közölte az olasz kommunista lap, az Il Manifesto interjújában foglaltakat, amelyben az ENSZ volt afganisztáni raportőre, Cherif Bassouni Magyarországot is megemlítette azon kelet-európai országok között, ahol a CIA titkos börtönt üzemeltetett.
Az ügy érdekes fordulatot vett azzal, hogy Bassouni hétfőn este már visszakozott kijelentésétől, mondván, hogy ő ezt konkrétan nem állította az interjúban. A Manifesto azonban, tegnapi megkeresésünkre, kiállt újságírója mellett, és kijelentette: fenntartja korábbi állításait. A lap, bár nem a legfajsúlyosabb kiadvány Olaszországban – nem hasonlítható az itteni Szabadsághoz –, olasz értelmiségi körökben mondhatni divatos lap. A terror elleni háború történéseit illetően szavának van némi súlya azóta, hogy újságírónőjét Irakban elrabolták, majd szabadulását követően amerikai katonák – tévedésből – kis híján agyonlőtték. Testőre, aki az olasz titkosszolgálat ügynöke volt, a támadást nem élte túl.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Tóth András szerint lapunk az interjú ismertetésével Magyarország lejáratásában élen jár, ezért nemzetbiztonsági kockázati tényező.
Az államtitkárt gyaníthatóan nem a nemzetbiztonságért való aggodalom, hanem lapunk besározása vezérelte. A magyar kormányzat inkább hálával tartozik ezért a másodközlésért. Utána lehet járni az interneten: a cikk napok óta téma angol nyelvű internetes fórumokon is – román és osztrák napilap is átvette a hírt, és Lengyelországban sem maradt visszhang nélkül –, és belegondolni is rossz, hogy mi történt volna akkor, ha a külügy idejekorán nem keresi meg a chicagói DePaul Egyetemen tanító jogászprofesszort, hogy tisztázza az elmondottakat. Kérdés: ha a Magyar Nemzet nem hozza ezt a közérdekű információt, akkor vajon a magyar Külügyminisztérium megvárta volna, amíg a hírt felkapja a nemzetközi sajtó?
A Magyar Nemzet teljesítette elsődleges feladatát: tájékoztatta olvasóit. Akkor is, amikor hozta a cáfolatokat: részletesen ismertette a magyar kormányzat álláspontját az ügyben, már a Manifesto cikkének taglalásakor, és hétfőn is. Nem felel meg a valóságnak tehát Tóth András azon vádja, hogy ezt a lap elmulasztotta. A professzor visszakozását pedig részletesen olvashatják az érdeklődők mai lapszámunkban. Az, hogy nem tegnap, annak oka csak technikai: lapzárta után (22.11 órakor) érkezett be az ezzel kapcsolatos híradás, és az a döntés született, hogy e közléssel megvárjuk az olasz lap állásfoglalását is – a korrektség jegyében.
Tóth András ebből a történetből is összeesküvés-elméletet gyártott, ráadásul ilyen jellegű lázálmait nem először osztja meg a magyar polgárokkal. Márpedig veszedelmes dolog egy ilyen embert olyan felelős pozícióban tartani, ahol épp a higgadt értékelés, a tényeken alapuló mérlegelés és legfőképpen a diszkréció lenne a kívánalom. Vajon holnap mivel fog előállni az államtitkár? Azzal, hogy a Magyar Nemzet a miniszterelnök életére tör, és terrortámadást készít elő a Magyar Köztársaság intézményei ellen? Mert a tegnapi nyilatkozatot ettől már csak egy hajszál választja el.
Szögezzük le: a nemzetbiztonsági kockázatot nem a Magyar Nemzet híradásai növelik. Hanem például az, hogy a miniszterelnök terroristának nevezi a szaúdi válogatott futballistáit. Az, hogy honvédeket küldtünk Irakba és Afganisztánba, ráadásul – úgy, ahogy az a magyar történelemben már előfordult – hiányos felszereléssel, tisztán politikai megfontolásokból. Nem tudunk arról, hogy a Magyar Nemzet valaha is támogatta volna ezt a missziót, annak ellenére, hogy lapunk minduntalan kijelentette: támogatja a transzatlanti együttműködést, és barátként tekint Amerikára – noha az iraki kalandot, a törvényen kívüli fogolytáborokat mélységesen elítéli. Ahogy ez a közvélemény-kutatásokból kiderül, a magyar lakosság több mint kétharmada is hasonlóképpen vélekedik erről a kérdésről.
A nemzetbiztonsági kockázatot nem az növeli, ha egy lap a forrást megjelölve ismertet egy újságcikket, hanem a magyar kormányzat részéről már tapasztalt felelőtlen magatartás. Az, hogy amíg határozottan azt állította: nem léteznek a Washington Postban említett, Kelet-Európában landoló CIA-repülőgépek, addig szinte azon nyomban a Népszabadság címlapján fotó jelent meg egy ilyen repülőgépről a Ferihegyi repülőtéren. A Népszabadság, persze, ezzel nem növelte a nemzetbiztonsági kockázatot.
A kockázatot tehát nem a Magyar Nemzet cikkei jelentik, hanem az, hogy miközben Európa több országában alapos vizsgálatot rendeltek el az ügyben – vajon a CIA végrehajtott-e területükön nemzetközi egyezménybe ütköző műveleteket –, aközben a magyar kormány úgy csinál, mintha semmi dolga nem lenne. Ez a hozzáállás az, ami igencsak növeli a veszélyt.
Készséggel elhisszük, hogy Magyarországon nem voltak ilyen táborok: az olasz Il Manifesto cikkének tartalmát már az első nap megkérdőjeleztük. De amit a magyar kormányzat művel ebben az ügyben is, az nem segít eloszlatni azok kétkedését, akik esetleg hajlamosak azt hinni: Magyarország nem mondott nemet egy ezzel kapcsolatos amerikai felkérésre.
És a kétkedők között bizonyára nem csak Magyarország iránt baráti érzelmeket tápláló polgárok akadnak, és bizonyára nem csak Magyar Nemzet-olvasók.