Százkilencven éve, 1828. február 8-án született Jules Gabriel Verne a nyugat-franciaországi Nantes-ban. Sokan talán még ma sem tudják, hogy az író, akit Verne Gyula néven ismertek, ismernek, nem magyar, hanem francia. Egy évszázadon keresztül a legolvasottabb külföldi szerzők közé tartozott nálunk. Lehetett Horthy-korszak, Rákosi- vagy Kádár-rendszer, közkedveltsége áthidalta a politikai-ideológiai divatokat.
Megesik, hogy egy író kultusza képes arra, hogy integratív erőt jelentsen a társadalomban. Verne 1905. márciusi halálakor az összes francia lap fekete gyászkeretben, első oldalon hozta a hírt, és csak a másodikon az orosz–japán háború aktuális állását, a parlamenti szócsaták-hajhúzások ismertetése pedig még hátrább következett. Példaértékű módon jobb- és baloldali lap, liberális, konzervatív és szocialista mind így tett. Halála összehozta egy pillanatra a végletesen megosztott franciákat.
Holott mint mindenkinek, Verne-nek is volt politikai-ideológiai alapállása, méghozzá határozott. Ahogy Nagy-Britanniában Oscar Wilde pere és a búr háború megítélése, Olaszországban a pápaság pozíciója, úgy Franciaországban a Dreyfus-per jelentett vízválasztót akkoriban. Leegyszerűsítve azokat nevezték jobboldalinak, akik Alfred Dreyfus bűnössége mellett foglaltak állást. A királypárti, patrióta, mélyen katolikus Verne egyértelműen ebbe a csoportba tartozott. Hitt a hadsereg tisztességes viselkedésében, a francia egyenruha becsületében. Közben megőrizte a barátságot számos Dreyfus-pártival, sőt egykori kommünárokkal is: így Louise Michellel, akitől állítólag megvette a Nemo kapitány alapötletét.
Jules Verne habitusában konzervatív volt. Furcsán hangzik ez arról az íróról, akit idehaza a tudományos és mérnöki haladás látomásos propagálójaként tartanak számon, de: mélységes szkepszissel viseltetett a fejlődéssel szemben. Sokan hajlamosak arra, hogy összekeverjék az író természettudomány iránti érdeklődését és humanizmusát. Mintha a kettő egymást feltételezné. Valójában Verne az emberi akaraterő diadalában, a közösségi értékek társadalomszervező erejében bízott, és nem a haladás technikai-mérnöki oldalában. Számos regényében kifejezte, hogy a tudományos-technikai fejlődés nem előzheti meg az emberiség morális fejlődését. A Hódító Robur című regény végén a feltaláló a léghajósok megleckéztetése után közli az Egyesült Államok népével: az emberiség még nem áll készen arra, hogy megismerje a levegőnél nehezebb repülő szerkezeteket, ezért megőrzi titkát. A francia zászló című regényben egy őrült feltalálót kalózok rabolnak el, hogy kizsarolják belőle rettenetes tömegpusztító fegyvere titkát. A tudós azonban a kalózhajót pusztítja el önmagával együtt, amikor a kapitány a támadó franciák hadihajójának megsemmisítésére utasítja. A Hódító Robur, A francia zászló, a Nemo kapitány filozófiai alapgondolata – a tudomány pusztításra való használata – ma aktuálisabb, mint megírásuk idején.
Verne utazásos regényeiben minden benne volt, ami izgalomban tartotta a romantika korának olvasóját. Együtt volt az Alexandre Dumas regényeiből is ismert démonikus hős (Nemo kapitány, Robur), a „sors embere”, aki a gyarló emberi igazságszolgáltatás helyett beavatkozik a történelem menetébe, a társadalom folyamataiba (Sándor Mátyás), a távoli tájak ábrázolása révén az egzotikum, illetve az irodalomban új elemként a természettudomány és a technika enciklopédikus összefoglalása.
Fiatalon a színházért rajongott az író, főleg ez vonzotta a távoli Párizsba, a romantikus nemzedék fellegvárába, ahol Victor Hugo, Alexandre Dumas, Alphonse de Lamartine és George Sand barátja lehetett. Verne is megpróbálkozott a dráma és a történelmi regény műfajával. Mindkettő divatos volt a romantika csúcspontján. Első színpadra szánt művét tizennyolc évesen írta VI. Sándor pápáról és udvaráról. A Chanteleine grófja című kisregényben szűkebb hazája, Bretagne 1793-as királypárti felkeléséből merít, hasonlóan Balzac Huhogókjához, A névtelen család pedig a québeci franciák 1837-es felkelésének állít emléket.
Ám nem a dráma és nem is a történelmi regény lett az igazi zsánere. Ha leragad ezeknél a műfajoknál, középszerű író maradt volna. Hamar rájött, hogy van érzéke a természettudományos, műszaki és technikai ismeretek ábrázolásához. Az 1863-ban megjelent Öt hét léghajón című regénnyel vette kezdetét a Különleges utazások sorozat. A kötet két izgalmas témát, az Afrika belsejének felderítésére irányuló expedíciót és a léghajózást kötötte össze, és azonnal bestsellerré vált. A közhiedelemmel ellentétben Verne keveset utazott, de természettudós barátaival személyesen konzultált regényei írásakor. A tengerészeti kérdésekbe bátyja, Paul avatta be, a léghajózásban a kor bohém fenegyereke, a fényképészet és a léghajózás úttörője, Nadar igazította el. Egyes francia és szovjet irodalomkritikusok szerették őt úgy interpretálni, mint az utópisztikus szocializmus irodalmi propagálóját. Tény, hogy számos regényében ábrázolt ilyen közösségeket: a Sándor Mátyásban Antekirtta, A bégum ötszázmilliójában Francéville, A Jonathan hajótörötteiben Kaw-djer soknemzetiségű közössége tekinthető ilyennek. Az ábrázolt közösségekben valóban megvalósul a tervezés gondolata, a kizsákmányolás is megszűnik, ám van egy döntő különbség az utópisztikus szocialisták gondolataihoz képest: teljes egyenlőség nincs Verne-nél, egy-egy karizmatikus vezető, általában tudós hangolja össze afféle „jó diktátorként” a törekvéseket. Másrészt az író mindig hangsúlyozza: ez a fajta közösség csak kis méretekben működhet.
Az irodalomtörténészek döntő része rámutat: Verne közösségszervező hősei – Nemo, Sándor Mátyás, Kaw-djer – nem az utópisztikus szocializmushoz állnak közel, inkább az anarchizmus azon „konzervatív” irányzatához, amely nem forradalommal, nem a fennálló társadalmi rend megdöntésével, hanem alternatív társadalom kialakításával képzeli el a fokozatos haladást. Nem is mindegyik közösségalapítás lesz sikeres. A Jonathan hajótörötteiben fel is bomlik a politikai-elosztási kérdések mentén.
Verne tudós hősei sem egyformák. A filantróp orvossal, Sarassin doktorral szemben Nemo a tudást és tengeralattjáróját a bosszúállás eszközeként használja. Sándor Mátyás viszont nem pusztán bosszúálló, mint afféle magyar Monte Cristo, hanem emberbarát is, aki európai és arab menekülteknek alakít paradicsomi közösséget, Jókai-féle Senki szigetét. Érdekesség: Nemo nemzetisége rejtve marad az első regényben, csak A rejtelmes szigetben derül ki, hogy indiai uralkodó, akinek családját a britek irtották ki a szipojfelkelés leverése során. Eredetileg lengyel lázadóként álmodta meg hősét az író, de ezt a tervet kiadója, atyai barátja, Jules Hetzel megvétózta, kímélendő Oroszország érzékenységét.
Jules Verne, Bretagne leghíresebb fia 112 évvel ezelőtt halt meg – és azóta is halhatatlan.
A szerző történész-politológus (Méltányosság Politikaelemző Központ)