A Nissan, köszöni szépen jól van, és idén már érkeznek a 2021 óta ígért autók is

Helyzetjelentést adott a Nissan, és elárulta, milyen újdonságokra számíthatunk a közeljövőben. Villanyautóvá alakul a Juke és a Micra.

2025. 03. 27. 9:20
Fotó: Nissan
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
 

Az utóbbi időben arról volt híres a gazdasági sajtó, hogy a Nissan partnert keres magának, és a Hondával folytatott ez irányú tárgyalások zsákutcába jutottak. Nos, az ez irányú megbeszélések továbbra is folyamatosan zajlanak, épp csak már nem teljes összeolvadásról van szó, hanem projektalapú együttműködésről. Erről abból az alkalommal kaptunk hírt, hogy a Nissan egyszerre prezentálta a következő két évben globálisan érkező újdonságait. Az észak-amerikai piacért felelős termékstratéga, Ponz Pandikuthira elméleti szinten a nagy méretű szabadidő-autók példáját említette: a Nissan részéről a Pathfinder/Murano és Infiniti QX60/QX65 modellek utódjából évi kétszázezer példánnyal számolnak, ha ebbe betársul a Honda (ebben a méretosztályban a Passport és Pilot modelleket kínálja), az éves szinten további 200 000 autót jelent ugyanazon a műszaki alapon, és ilyenkor már más árszintről lehet tárgyalni a beszállítókkal.

Ivan Espinoza, a Nissan április 1-jétől regnáló vezérigazgatója az újságíróknak elmondta, hogy nincs anyagi problémája a gyárnak, jelenleg mintegy egytrillió jen (körülbelül két és fél trilliárd forint) készpénzállománya van, a problémát a nyereségtermelő képesség, azaz autónként realizált haszon jelenti. Ezen a leggyorsabban a hatékonyság növelésével lehet javítani, amire a Hondán kívül más gyártókkal is folytatott projektalapú együttműködésről szóló tárgyalások szolgálnak, de a most bejelentett új modellekkel is jelentősen javítanak a nyereségességen – csak egy kicsit lassabb ütemben. A helyzet hosszú távú stabilizálása érdekében a Nissan továbbra is nyitott mindenféle együttműködésre, ami akár egy Hondával való összeolvadás is lehet.

Megjegyzés: a következőkben szereplő pénzügyi év kifejezés a március végétől március végéig tartó japán pénzügyi évet jelenti, a 2025-ös japán pénzügyi év 2025. április 1-jétől 2026 március 31-ig tart.

Autodesk VRED Professional 2022.1
 

Európa
Nálunk is forgalmazzák majd a CMF EV műszaki alapra épülő, szabadidő-autóvá cseperedő Leaf-et, amelynek a megjelenését már 2021-ben megismerhettük a Chill Out tanulmány révén. Visszatér a Micra, ami, ahogy azt a 20-23 tanulmány már megmutatta nekünk 2023 szeptemberében, a Renault 5-ös villanyautó kis mértékben módosított megjelenésű változata lesz, ennek értékesítése még 2025 vége előtt megindul. A Qashqai továbbfejlesztett e-Power hajtást kap, amely egyrészt 15 százalékos fogyasztásmegtakarítást ígér, másrészt jobban működik a kontinensünkön jellemző (gyorsforgalmi utak) nagy tempónál. Az X-Trail a 2026-os pénzügyi évben kapja meg az új belső égésű motort használó e-Power hajtást. Szintén a 2026-os pénzügyi évben érkezik meg az immár akkumulátoros-elektromos modellé váló Juke szabadidő-autó új generációja, ennek a megjelenését a Hyper Punk tanulmány előlegezte meg.

Autodesk VRED Professional 2022.1
 

Észak-Amerika
Először itt lesz megvásárolható a 3. generációs Leaf, amelyet a Rogue (mifelénk X-Trail) plug-in változata követ, frissítik a Pathfinder szabadidő-autót, leváltják a piac egyik legolcsóbb új autójának számító Versa kompakt szedánt. Az Infiniti felfrissített QX60-ast kap, meg Sport csomagot a QX80-ashoz.

A 2026-os pénzügyi évben érkezik a Rogue (mifelénk X-Trail) új generációja, ami elviszi az e-Power hajtást az észak-amerikai kontinensre, de benzinmotorral és plug-in hajtással is megvásárolható lesz a szabadidő-autó. Az Infiniti piacra dobja a QX65-ös szabadidő-kupét.

A 2027-es pénzügyi évben egy új, kalandra fókuszáló Nissan villanyautó gyártását kezdik meg a Mississippi államban lévő gyárban, ehhez a 2028-as pénzügyi évben csatlakozik egy villanymotoros Infiniti szabadidő-kupé.

Autodesk VRED Professional 2022.1
 

Latin-Amerika
A 2025-ös pénzügyi évben Versa kompakt szedán mellett egy új kis kategóriás szabadidő-autót dobnak piacra.
A 2026-os pénzügyi évben érkezik az új Frontier/Navara pickup, megkezdik az új X-Trail forgalmazását.

Japán
Számos modelljét felfrissíti a 2025-ös pénzügyi évben a cég, a 2026-os pénzügyi évben egy új, a 3. generációs e-Power által hajtott nagy méretű egyterűt dobnak piacra. Egy külön rendezvényen számolnak be a helyi médiának a japán újdonságokról.

Közel-Kelet
A Z mellé érkezik a Z Nismo modell, illetve az Infiniti QX65-öst is elkezdik forgalmazni.

Autodesk VRED Professional 2022.1
 

India
A 2025-ös pénzügyi évben egy kompakt egyterűt dobnak piacra, amelyet a 2026-os pénzügyi évben egy kompakt szabadidő-autó követ. Mindkettőt helyben gyártják és onnan exportálják majd a bal- és jobbkormányos piacokra.

Óceánia
A 2026-os pénzügyi évben első jobbkormányos piacként itt lesz megvásárolható a Patrol terepjáró, a Mitsubishi-partnerség jóvoltából érkezik egy 1 tonnás terhelhetőségű pickup, a Leaf és az új e-Power hajtással szerelt Qashqai is elérhető lesz.

Afrika
A 2025-ös pénzügyi évben a Magnite szabadidő-autót dobják piacra, ekkor érkezik meg a Patrol Egyiptomba, a 2026-os pénzügyi évben Dél-Afrikába. Ekkor kezdik meg az Indiában gyártott 5 személyes kompakt szabadidő-autó forgalmazását.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.