Indonézia gazdasági termelésének mintegy 10 százalékát adja az autóipar, amelyet különféle intézkedésekkel irányít az állam. Például azzal a dekrétummal, amivel 1974-ben megtiltották az autóimportot, 100 százalékos luxusadót vetettek ki a lépcsős hátú autókra és teljesen eltörölték a kisbuszok adóját. Később ezeket az intézkedések visszavonták, de az értékesítések kevesebb, mint 10 százalékát adják az importált modellek, és azóta is hagyományosan a három üléssorral rendelkező egyterűek/szabadidő-autók utalják a piacot. Mivel a leggyorsabban a japán gyártók reagáltak a helyi gyártást kötelezővé tevő rendelkezésre, azoknak a piaci része manapság 95 százalék felett van (ez magasabb, mint Japánban, ahol 90 százalék körül alakul a japán autógyártók részesedése).
2007-ben vezették be a Low Cost Green Car programot azzal a céllal, hogy a motorkerékpárról autókba tereljék az embereket, 2016 óta létezik a Rural Car program kifejezetten vidéki, közúton nem használható szállítójárművek számára. Most épp azon munkálkodik az indonéz kormány, hogy megteremtse a nemzeti autót, a projekthez pedig a Suzukit kérte fel stratégiai partnernek. A Suzuki Fronx helyi gyártásának elindításán Faisol Riza helyettes ipari miniszter jelentette be ezt a partnerséget, de ezen felül semmi konkrétum nem ismert még a projektről, legyen szó határidőről vagy műszaki paraméterekről.
A Suzuki 1969-ben kezdett motorkerékpárokat exportálni Indonéziába, 1976-ban megnyitották első gyárukat Tambunban, ahol 1978-tól már személyautókat is készítettek. 2015-ben adták át második gyárukat Cikarang városában, ahol az Ertiga és az XL-7 mellett a Fronx is készül.
