Halál a mandulaműtét után – elrendelte a nyomozást a rendőrség

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság annak a 4 éves kaposvári kisfiúnak a halálesetével kapcsolatban, aki mandulaműtétét követően meghalt a kaposvári kórházban - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök délután.

MNO
2007. 11. 29. 13:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bíró Gábor azt követően tájékoztatott erről, hogy a szülők feljelentést tettek a rendőrségen. A szerdán történt halálesetről a Somogyi Hírlap számolt be csütörtöki számában. A kórház közleményt adott ki a történtekről. Az intézményben teljes körű belső vizsgálatot rendeltek el. A Kaposi Mór Oktató Kórház tájékoztatása szerint a gyermek november 23-án esett át mandulaműtéten, két nappal később szövődménymentes korai műtéti szak után hazaengedték. Másnap a kontrollvizsgálaton megfelelő műtét utáni állapotot láttak, szövődményt nem észleltek. Ugyanakkor a szülők panasza miatt – miszerint nem eszik, nem iszik a gyermek – a kisfiút felvették a gyermekosztályra, hogy rendbe hozzák folyadékháztartását. November 27-én, a gyermekosztályon történő ellátás második napján a kisfiúnál hirtelen masszív artériás vérzés lépett fel.

Az akut artériás vérzés, majd az azt követően fellépő légzési elégtelenség és a keringés összeomlása miatt azonnali újraélesztésre, majd ismételt műtéti beavatkozásra került sor. A 12 órás komplex intenzív kezelés és a megismételt újraélesztés ellenére a gyermek november 28-án meghalt. A kiadott közlemény szerint az intézmény menedzsmentje teljes körű belső vizsgálatot rendelt el és igazságügyi orvos szakértői boncolásra kerül sor. További intézkedéseket ennek ismeretében hoznak.

Mint írták: „Az intézmény munkatársait, valamint az igazgatóságot mélységesen megrendítette a haláleset. A Kaposi Mór Oktató Kórház a felelősséget és az összes konzekvenciáját vállalja a tragikus eseménynek, tudatában annak, hogy a gyermek életét visszaadni nem tudja.”
(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.