János kórház: megszűnt az eljárás a főigazgató ellen

Megszüntette a Szent János Kórház főigazgatója elleni fegyelmi eljárást csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága, mivel a fegyelmi biztos jelentése szerint „a főigazgató közvetlen felelőssége nem igazolható a liftek rendkívüli leállításának ügyében”. A zárt ülésen meghozott döntés ellen egy képviselő szavazott – tudta meg a távirati iroda.

MNO
2007. 11. 22. 13:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Közgyűlés megszüntette a János Kórház főigazgatója elleni fegyelmi eljárást csütörtökön. A Fegyelmi Tanácsként működő bizottság nyílt ülésen tárgyalt a fegyelmi biztos jelentéséről. László Imre fegyelmi biztos egyebek közt elmondta, hogy vizsgálata során egyértelműen kiderült, hogy a liftek műszaki ellenőrzéséért felelős személy írásban jelezte a kórház gazdasági igazgatójának, hogy rosszak a liftek. A gazdasági igazgató ezt a jelzést nem továbbította a főigazgatónak – tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy gyakorló kórházi vezetőként, a Tétényi úti kórház főigazgatójaként adott esetben ő fegyelmit indítana a gazdasági igazgató és az üzemeltetési osztályvezető ellen, mivel tudomásuk volt a liftekkel kapcsolatos gondokról. Kázmér Tibor, a János kórház főigazgatója a távirati irodának elmondta, hogy ő a műszaki ügyintéző és a műszaki vezető ellen indított fegyelmi eljárást ez ügyben.

A gazdasági vezetővel kapcsolatban pedig még vizsgálja azt, hogy miről volt tudomása. A főigazgató ismeretei szerint nincs írásos ügyintézői jelzés arra, hogy bontsák fel a lifteket karbantartó céggel a szerződést. A céggel kötött szerződés teljesítésének ellenőrzése az ügyben érintett ügyintéző feladata volt, ő azonban minőségi kifogást soha nem tett. Ezért a főigazgató úgy véli, hogy nem volt alapja annak, hogy a gazdasági igazgató felbontsa a karbantartási szerződést.

A bizottsági vitában Havas Szófia (MSZP) alelnök kezdeményezte, hogy a fegyelmi biztos tevékenységével párhuzamosan zajló főpolgármesteri hivatali revizori vizsgálati jelentést kérjék be, s annak ismeretében döntsenek a későbbiekben.

Pokorni Zoltán (Fidesz), Pesti Imre (Fidesz) és Szalkai István (MSZP) képviselő egyaránt úgy vélte, hogy a fegyelmi biztos jelentése alapján lezárható a fegyelmi eljárás. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a fegyelmi eljárás kötött rendje szerint, ha most nem döntenek, határidő-túllépés miatt megszűnik az eljárás. Pesti Imre sajnálatosnak tartotta alelnöktársa és a főigazgató közötti „szerencsétlen vitát, konfliktust”.

Horváth Csaba (MSZP) szerdán szakmailag indokoltnak nevezte, hogy pályázatot írjanak ki a János kórházzal összevont és így már három intézményt egyesítő kórház főigazgatói posztjára. A János kórházban október elején történt liftleállítások miatt az egészségügyi bizottság október 18-án rendelt el fegyelmi eljárást az intézmény főigazgatója ellen.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.