Közel a koalíciós megegyezés az egészségbiztosításról?

A szerda esti, az egészségbiztosítás átalakításáról szóló koalíciós egyeztetésen kompromisszumos megoldás született, és közel jutottak a megegyezéshez a kormánypártok - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője csütörtökön.

MNO
2007. 11. 29. 18:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szabad demokrata politikus nem bocsátkozott részletekbe, mint mondta, a megállapodás részleteit várhatóan mindkét kormánypárt hétfőn ismerteti saját frakciójának tagjaival.

Vojnik Mária, az MSZP szakpolitikusa is megerősítette, hogy a szerda esti koalíciós egyeztetésen közeledtek az álláspontok, azonban részleteket nem közölt. A politikus elmondta, hogy vasárnap összeülnek a párt költségvetési, egészségügyi, gazdasági, önkormányzati és közjogi munkacsoportjának tagjai. Ezen az ülésen a résztvevők javaslatot tesznek az MSZP-frakciónak, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok közül melyek a támogathatóak, illetve melyek az elvetendőek. Hozzátette: a hétfői frakcióülésen – amelyen részt vesz Gyurcsány Ferenc pártelnök, miniszterelnök is – beszámolnak a szerda esti koalíciós egyeztetésről.

Az eddig sem volt titok – mondta Vojnik Mária -, hogy a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát a frakció úgy fogadta el, hogy öt pontban politikai egyeztetést tartott szükségesnek. „Ezeket az egyeztetéseket lefolytattuk, véleményünk szerint eredményesen, ezt azonban a frakciónak jóvá kell hagynia” – mondta Vojnik Mária.

A megbeszélésen a szocialisták részéről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Veres János pénzügyminiszter, Lendvai Ildikó, Kökény Mihály és Vojnik Mária vett részt, míg az SZDSZ-t többek között Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Horn Gábor képviselte.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.