Tarlós a 4-es metróról: az MDF csak feltűnést akart kelteni

A Fidesz fővárosi frakciója nem támogatja a 4-es metró építésének MDF által kezdeményezett leállítását – mondta Tarlós István hétfőn a távirati irodának.

MNO
2007. 11. 26. 15:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint „káros és veszélyes” lenne leállítani a metróberuházást, a fővárost ugyanis kötik a már létrejött szerződések.

Tarlós István – aki szerint az MDF javaslatának célja a feltűnéskeltés volt – elmondta: magyarázatra szorul, hogy az MDF miért most fogalmazta meg aggályait, amelyeket egyébként korábban már a Fidesz is hangoztatott.

Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum fővárosi képviselőcsoportjának vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi a pénzügyi feltételek tisztázatlansága miatt. Az MDF kezdeményezésével kapcsolatban Demszky Gábor főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az „nem elfogadható”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.