A miniszterelnök az ünnepségen mondott köszöntőjében egyebek mellett arról beszélt, nem könnyű a kisebbségi helyzet, különösen pedig a romák számára nem az. A kormányfő hozzátette: azzal, hogy néhány nap múlva eltűnnek a határok Magyarország és több uniós állam között, még nem oldódnak meg az ország problémái. Ahhoz olyan emberekre, csoportokra van szükség, mint akik e kitüntetésben részesülnek – mondta Gyurcsány Ferenc.
A miniszterelnök beszéde végén úgy fogalmazott: sikerük a régió, több millió ember sikere; amit tesznek, nagyon sok ember számára ad erőt.
Kisebbségekért Díjban részesült néhai Balogh Gusztávné, az Észak-Magyarországi Roma Unió ózdi szervezetének elnöke, Béres András, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, Czeglédiné Gurzó Mária, a gyulai Nicolae Balcescu Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója, Heil Helmut, a pécsi Leövey Táncegyüttes vezetője, Kerékgyártó István művészettörténész, Muhi Béla vajdasági pedagógus szerkesztő, Szegedi László a romániai Kőhalom református lelkésze, Szendrei János, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kisebbségi referense és Sztojkó Ilona, pedagógus, kisebbségi oktatási szakértő.
Ugyancsak elismerést kapott a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány, a Magyar Televízió Kisebbségi Műsorok Szerkesztősége, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége, a Romnet szerkesztősége, a kárpátaljai Szolyvai Emlékpark Bizottság, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, illetve a Buenos Airesben működő Zrínyi Ifjúsági Kör.
A Magyar Köztársaság miniszterelnöke által alapított Kisebbségekért Díjat 1995 óta minden év decemberében adják át olyan hazai és határon túli személyeknek, szervezeteknek, akik a kisebbségek érdekében kiemelkedő tevékenységet végeztek a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban és a gazdaság területén.
(mti)