Fidesz: a kormány kontroll nélkül szórja szét az uniós forrásokat

Több mint 64 milliárd forintot tesznek ki a december 3-án megjelent városrehabilitációs pályázati programok megvalósítására fordítható összegek – mondta Varju László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint „a kormány önhatalmúlag, mindenféle szakmai és politikai kontroll nélkül szórja szét az európai uniós forrásokat.”

MNO
2007. 12. 06. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varju László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese elmondta, funkcióbővítés keretében valósulhat meg többek között mozik, múzeumok, piaccsarnokok, szabadidős létesítmények, közigazgatási épületek rekonstrukciója, valamint kis- és középvállalkozások kiskereskedelmi és szolgáltató egységeinek külső felújítása.

A szociális városrehabilitációs pályázati pénzek többlakásos lakóépületek közös részeinek felújítására, szociális bérlakások kialakítására, felújítására, parkok kialakítására használhatóak fel. A kis léptékű településfejlesztésre fordítható összegből a régiók kisebb településeinek egy-egy közterülete, utcája és épülete fejleszthető.

A szocialista képviselő kitért arra, hogy a civil szervezetek, vállalkozások és az önkormányzatok együttműködésén alapuló úgynevezett Leader-programok keretében a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben a kétmilliárd forintot is meghaladhatja a felhasználható összeg.

Varju László sajtótájékoztatójára reagálva a Fidesz közölte: „a kormány önhatalmúlag, mindenféle szakmai és politikai kontroll nélkül szórja szét az európai uniós forrásokat”, a támogatások jelentős részét pedig magára költi. Az ellenzéki párt szerint a kormány nem vesz tudomást az emberek mindennapi problémáiról, a napi megélhetés nehézségeiről, a munkanélküliségről, a leszakadó régiókról, valamint a kis- és középvállalkozások helyzetéről – áll a Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő által jegyzett közleményben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.