Profitorientált rendszer: elfogadta a módosító javaslatokat a T. Ház

A jövő évi költségvetés támogatott módosító indítványait a kormánypártok mellett a Fidesz, illetve a KDNP is megszavazta. Az Országgyűlés kedden 195 igen, 1 nem és 12 tartózkodással elfogadta az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtott, a kormány által is támogatott módosító indítványokat. Korábban napirend előtti felszólalásában Gusztos Péter Sólyom László mondatait hiányolta. A Fidesz képviselője arról beszélt: a jóléti rendszerváltás után az MSZP–SZDSZ-kormány eljuttatta az országot a társadalom teljes mélységében megjelenő szegénységig. • Az egészségbiztosítási törvényjavaslatról szavaznak a honatyák • Horváth: Egyik kormánypárt sem nyert vagy veszített

MNO
2007. 12. 11. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti frakciók mellett mind a Fidesz, mind a KDNP megszavazta a 2008-as költségvetés támogatott módosító indítványait kedden az Országgyűlésben. A függetlenek szintén igennel, míg az MDF-frakció tagjai nemmel szavaztak, így a támogatott indítványokat az Országgyűlés 330 igen szavazattal, 11 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el.
Részletesen
Ami biztosnak tűnik: marad a vizitdíj

Az Országgyűlés kedden 195 igen, 1 nem és 12 tartózkodással elfogadta az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtott, a kormány által is támogatott módosító indítványokat. A képviselők 167 igen, 195 nem és 3 tartózkodással elvetették a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére vonatkozó fideszes indítványokat. Az elfogadott módosító indítványok alapján az előterjesztés címe Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslatra változott. Részletek

Napirend előtt a Magyar Gárdáról, a szegénységről

A Magyar Gárda vasárnapi tatárszentgyörgyi felvonulása kapcsán Gusztos Péter (SZDSZ) kedden napirend előtt a parlamentben arra hívta fel a figyelmet, hogy a közjogi méltóságoknak meg kell szólalniuk az ügyben.„Ordítóan hiányzik”, hogy a köztársasági elnök megszólaljon ebben a kérdésben, és mondjon néhány egyértelmű mondatot a Magyar Gárdáról – emelte ki a parlamentben napirend előtti felszólalásában Gusztos.

A Fidesz a társadalom elszegényítéséről beszélt, emelett szó volt hazánk schengeni csatlakozásáról is.
Bővebben

Veres: Nem változhat a jövő évi büdzsé főösszege

Veres János elmondta: a mostani vita során a költségvetés bevételi és kiadási főösszege nem változhat, csak fejezeteken belüli átcsoportosítások lehetségesek a beérkezett 360 módosító indítványról való szavazás során. A kormány támogatja, hogy 38 650 forintra emeljék a jelenlegi 36 800 forintos köztisztviselői illetményalapot, rendezzék az egyetemi tanárok, a bírók és az ügyészek alapilletményének összegét, s támogatja az Országos Mentőszolgálat előirányzatának megemelését egymilliárd forinttal – jelentette be Veres János pénzügyminiszter zárszavában, a jövő évi költségvetés módosító indítványairól való szavazás előtt, kedd reggel az Országgyűlésben.
Részletek

Nemzeti katonai stratégia: "gumicsont és marketing"?

A honvédelmi miniszter azt szeretné, ha jövőre kidolgoznák és elfogadnák a nemzeti katonai stratégiát, amelyről az év elejére ötpárti egyeztetést kezdeményez. Szekeres Imre erről az Országgyűlés honvédelmi bizottsága előtt beszélt. Lázár János, a testület fideszes elnöke közölte: reméli, hogy nem "gumicsont és marketing" ez a bejelentés. Hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a nemzeti katonai stratégia döntő iránya a Magyar Honvédség hazai képességeinek fejlesztése lenne.Részletek
(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.