Végső búcsút vettek Szabó Magdától Budapesten

Rokonai, barátai és tisztelői vettek végső búcsút Szabó Magda Kossuth-díjas írótól hétfőn Budapesten, a Farkasréti temetőben.

MNO
2007. 12. 10. 12:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ilyen asszonyt nem lehet elfelejteni” – mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter felidézve az írónál alig két hónapja tett utolsó látogatását, amelynek keretében 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Szabó Magdát.

„Képtelenség felfogni, hogy az a kimeríthetetlennek hitt forrás, amely az ő ötven évnyi írói csodavilágából, bölcsességéből, emberismeretéből táplálkozott, most úgy tűnik, elapadt” – fogalmazott a tárcavezető.

„Szabó Magdánál íróbb írója nem volt és nem is lesz egyhamar a magyar irodalomnak” – hangsúlyozta Barna Imre, az alkotó 29 könyvének hatvanhat kiadását gondozó Európa Kiadó vezetője.

A Kossuth-díjas alkotót több százan kísérték utolsó útjára. A ravatalnál Hiller István és Barna Imre mellett Lator László pályatárs és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes búcsúzott Szabó Magdától. A sírnál Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint Lengyel György, a Csokonai Színház egykori igazgatója vett végső búcsút az elhunyttól.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.