Elővezetik Lendvai emberét

Miután az előírt időpontban nem kezdte meg jogerős börtönbüntetésének letöltését, a Fővárosi Bíróság büntetés-végrehajtási (bv) csoportja elrendelte Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető volt kampányfőnökének, Csonka Gábornak az elővezetését – tudta meg lapunk a bíróság sajtóosztályán.

Magyar Nemzet
2008. 01. 02. 23:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intézkedést az elítélt fővárosi lakóhelye szerint illetékes kerületi rendőrkapitányság hajtja majd végre, és annak eredményéről (vagy eredménytelenségéről) értesíti a bv-csoportot. Csonkát vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték, amiért ötmillió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri székházában. A volt MSZP-s kampányfőnök háromszor kérte a büntetés megkezdésének elhalasztását egészségi állapotára hivatkozva (az orvos szakértő szerint az életét közvetlenül veszélyeztető „pszichés megbetegedésben” szenved), azonban harmadszorra a Fővárosi Bíróság elutasította kérelmét. A határozat ellen Csonka ügyvédje fellebbezett, de ennek nincs halasztó hatálya, így az exkampányfőnöknek már december 19-én be kellett volna vonulnia a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe. Közben olvasóink jelezték, hogy a volt kampányfőnököt az egyik budakalászi bevásárlóközpontban vélték felismerni az ünnepek előtt.

Csonka esete kísértetiesen emlékeztet egy másik volt szocialista politikus, Kabai Károly ügyére, aki ellen szintén elővezetési parancsot, majd később körözést kellett kiadni, miután nem volt hajlandó bevonulni a börtönbe. Kabait, aki Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársa és Nyírbogát MSZP-s alpolgármestere volt, adócsalás, csalás és magánokirat-hamisítás miatt áprilisban ítélte három és fél éves börtönbüntetésre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.

Pilhál Tamás

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.