A magántőke mellett más megoldásokra is nyitott az SZDSZ

Az SZDSZ szerint szükséges a magántőke az egészségbiztosításban, mert az teszi hatékonnyá a rendszert, de a liberális párt nyitott olyan kompromisszumra, ami a magántőke mellett egyéb megoldást is megenged. Ezt Horváth Ágnes mondta újságíróknak a kisebbik koalíciós párt együttes ügyvivői testületi és frakcióülését követően kedden Budapesten.

MNO
2008. 03. 25. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Számunkra szükséges a magántőke, nem valamiféle dísz a rendszerben. A magántőke teszi hatékonnyá az egészségügyet. Ha nincs magántőke, nem lesz hatékony egészségbiztosításunk” – mondta az egészségügyi miniszter arra a kérdésre válaszolva, el tudja-e képzelni az SZDSZ az egészségbiztosítást a magántőke jelenléte nélkül. Horváth Ágnes ugyanakkor hozzátette, pártja nyitott olyan kompromisszumra, ami a magántőke mellett más megoldást is megenged. Ezzel összefüggésben kitért arra, hogy az egyik szóba jöhető megoldás az Új Tulajdonosi Program lenne.

Fontos, hogy a választás szabadsága nemcsak a vegyes, hanem az állami tulajdon esetén is fennálljon – tette hozzá az egészségügyi tárca vezetője. Egy másik kérdés kapcsán – hogy a magántőke jelenléte az SZDSZ számára a koalícióban maradás feltétele-e – a miniszter úgy fogalmazott: „amikor kell, akkor erről tovább egyeztetünk, bármilyen változás esetén vizsgálni kell a helyzetet”.Ugyancsak kérdésre válaszolva Horváth Ágnes azt mondta, nem tekintenek el a 49 százalékos magánbefektetői résztől, emellett tudják elképzelni „az olyan esetleges pénztárműködést, ahol kizárólagos az állami működés”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.