A tartós alvászavarok is gyógyíthatók Debrecenben

A tartós alvászavarok is eredményesen gyógyíthatók a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Neurológiai Klinikájának európai akkreditációjú alváslaboratóriumában – közölte Csiba László professzor, a klinika igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

MNO
2008. 03. 04. 16:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatása szerint több mint nyolcvanféle alvászavart ismerünk, s minden harmadik ember küzd ezzel a problémával. Ezek nagy része átmeneti, vagyis kevesebb mint egy hónapig tart. A két és félszeresére bővített debreceni alváslaboratóriumban azonban a tartós alvászavarok is eredményesen gyógyíthatók – tette hozzá. Paragh György professzor, a DEOEC elnöke elmondta: az egyetem korszerű felszerelésekkel és eszközökkel ellátott alváslaboratóriuma, amely infrastruktúráját tekintve a legmodernebb az országban, regionális hatáskörén túlmenően nemcsak Kelet-, hanem Dél-Magyarország betegeit is ellátja.

A két és félszeresére bővült, öt egyszemélyes kórteremmel felszerelt alváslaborban évente 1500 beteg nappali és további 750–1000 beteg éjszakai alvásvizsgálatát tudják elvégezni – mondta Magyar Tünde adjunktus, a labor vezetője. Tájékoztatása szerint jól ismertek a tartós alváshiány kedvezőtlen tünetei: az ingerlékenység, a dekoncentráltság, a figyelmetlenség, a hangulatzavar, a dekoncentráció, a depresszió és a horkolás. Utóbbi a férfiak 40 százalékát, a nők 25 százalékát érinti.

Elmondta azt is, hogy a tartós alvászavar számos szervi elváltozás kialakulásának a rizikóját is jelenti. Az alváslaborban pontos diagnózissal határozzák meg a betegség okát, térképezik fel az alváshoz kapcsolódó légzészavarokat, s határozzák meg az alkalmazható terápiát. A horkolás „lecsendesítéséhez” olykor az is elegendő, ha oldalt és nem hanyatt fekszünk. Utóbbit egyszerű népi gyógymóddal is elérhetjük – mutatta be a doktornő. Nem kell ugyanis mást tenni, csak néhány teniszlabdát bevarrni a pizsama hátába a gerincoszlop vonalában, s máris kíméletesen elkerülhető a háton fekvés.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.