Bérlakásokat építenek Sárospatakon

Húsz, úgynevezett halasztott értékesítésű bérlakás építése kezdődik meg hamarosan Sárospatakon, az új otthonokat fiataloknak utalják majd ki, hogy ezzel is ösztönözzék őket a helyben maradásra – közölte Hörcsik Richárd, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város polgármestere az MTI-vel.

MNO
2008. 03. 26. 6:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Első Magyar Bérlakásépítő Kft. lehetővé tette, hogy 13 éves időtartam alatt a most megállapodott 190 ezer forintos négyzetméteráron vásárolhatják meg ezeket a lakásokat a bérlők. Tehát akinek most nincs „önereje”, az is belevághat, és 13 év áll rendelkezésére, hogy kifizesse új, első önálló otthonát – mondta a polgármester.

Hörcsik Richárd szólt arról is, hogy még a Széchenyi-terv idejében, 2000-ben indult el a bérlakás-építési program Sárospatakon (is), amely folytatódott 2002 után, ám a későbbiekben már nem volt lehetősége az önkormányzatnak, hogy tovább pályázzon hasonló konstrukciókban megépülő bérlakásokra, így más megoldások után kellett nézni.

A városvezetésnek az a célja, hogy Sárospatakon tudja marasztalni a fiatalokat, ehhez pedig két dolog kell: lakás és munkahely – szögezte le. Hörcsik Richárd elmondta: mintegy 200 millió forintos beruházásról van szó. Az önkormányzat ehhez lényegében a telekkel járult hozzá, a többi költség a beruházó cégé. A beruházás áprilisban kezdődik el, és várhatóan decemberben beköltözhetnek az új lakók, akik előbb bérlők, majd tulajdonosai lesznek a lakásoknak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.