Hiller kiáll a pedagógusok mellett

A magyar pedagógusok melletti kiállását hangsúlyozta az elmúlt napok tanárokat ért incidensekkel kapcsolatban Hiller István csütörtökön Budapesten. A miniszter kész a közoktatási törvény módosítására, amennyiben megalapozott szakmai vélemények ezt indokolják.

MNO
2008. 03. 27. 11:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

"Én kiállok a magyar pedagógusok mellett, hogy magas színvonalon és zavartalanul tudják folytatni munkájukat " – mondta a szaktárca vezetője újságíróknak. Közölte: a megfelelő feltételek biztosításáért szakértői bizottságot hozott létre, amelynek tagjai között neves társadalomtudósok, biztonsági szakemberek, szakszervezeti képviselők, pszichológus szakemberek egyaránt megtalálhatók.

A testület hétfőn tartja első ülését, szakmai munkája várhatóan egy-másfél hónapig tart majd. Utána, ha szükséges és ezt javasolják, a miniszter kész a közoktatási törvény módosítására. Hiller István elmondta, azt kérte, hogy minden – így törvénykezési és pszichológiai – szempontból is tekintsék át a helyzetet, hogy adott esetben a júniusban záruló törvénykezési időszakban foglalkozni lehessen ezzel a kérdéssel.

Hozzátette: ebben a kérdésben elhatározott, de nem hirtelen politikai, hanem megalapozott szakmai véleményen, és konszenzuson alapuló döntésre van szükség. Visszautasította azt a felvetést, hogy a tárca korábbi intézkedéseivel csorbította volna a pedagógusok jogait. Leszögezte: a pedagógusok magas színvonalú és zavartalan munkavégzését mindenképpen biztosítani kívánja.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.