Nincs férőhely – „kiteszik” a babákat a bölcsődékből

Lapértesülés szerint felvételi stop van az ország valamennyi bölcsődéjében, új gyerekeket sehol sem tudnak felvenni. Van, ahol – amint lehet – „kiteszik” a babákat, hogy a rászorultabbaknak helyet adhassanak.

MNO
2008. 03. 27. 9:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben a bölcsőde épp a szülők munkavállalását segítené, van olyan intézmény, ahol, amint csak lehet, szabadulnak a gyerekektől: legutóbb egy kisgyereket azért küldtek el a bölcsődéből, mert kistestvére született, jóllehet mindössze két hónapja volt még hátra ahhoz, hogy óvodáskorú legyen – írja a Népszabadság. A legjobb helyzetben lévő országrészekben is létszámstop van a bölcsődékben, a legkorábban szeptemberre veszik előjegyzésbe az újszülötteket. Kizárólag annak jut hely, aki előrelátó volt, s már hosszú hónapokkal előre felíratta magát a várólistára. A szakemberek szerint ugyan minden ilyen döntés a helyi fenntartó hatásköre, vagyis úgy szűkítik a gyerekfelvételt, ahogy kedvük tartja, ez a gyakorlat azonban nemigen jellemző. A férőhely azonban rettentő kevés.

– Az ország 533 bölcsődéje most is 120–130 százalékos kihasználtsággal működik, 23 890 a férőhely, s ide majd 28–29 000 gyerek jár, de több mint háromszoros lenne az igény. Azoknak, akik krízishelyzetben vannak, valahogy szorítunk helyet, de a szociálisan hátrányos családok gyerekei is legfeljebb a sor elejére kerülhetnek, hely ugyanis most nincs – nyilatkozta a lapnak Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke.

A szakember szerint itt ráadásul azokról a helyekről beszélünk, ahol egyáltalán van ilyen intézmény: a 3200 településből ugyanis 190 helyen működik bölcsőde. – A legrosszabb a helyzet Borsod, Baranya, Nógrád, illetve Zala megyében, ahol nagyon kevés a bölcsőde. Van, ahol szinte alig akad, és mondjuk Salgótarjánban, Nógrád székhelyén – a törvényi kötelezettség ellenére – egyetlenegy sincs, az önkormányzatoknak nincs pénzük rá – mondja a szakember.

Egy férőhely fenntartása 1,2 millió forintba kerül, ehhez viszont 547 ezer forint a normatív támogatás, vagyis az állami hozzájárulás, a többit a fenntartó önkormányzatnak kell pótolnia, amin a havi 5-6, éves szinten 72 ezer forintos szülői étkezési hozzájárulás sokat nem enyhít. Hiába az uniós irányelv, illetve a többszörös kormányígéret, hogy a korosztály 30 százalékának jut majd bölcsődei férőhely, ma is csupán a gyerekek nyolc százalékának elegendő a kapacitás. Annak ellenére is, hogy az utóbbi két évben 800 hellyel bővült a rendszer. Vidéken, a kisebb lélekszámú, 10-40 fős bölcsődékbe sokszor másfélszer annyian járnak, mint amennyien elférnének.

(Népszabadság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.