A szabad demokrata miniszterek – Fodor és Kovács Kálmán államtitkár kivételével – beadták lemondásukat, a koalíciós pártok délután pedig egyeztetnek a Horváth Ágnes leváltása miatt kialakult válságról. Az SZDSZ közölte, hogy csak a tárcák átadásának technikai részleteiről akar tárgyalni, az MSZP viszont a kormányzás folytatásával kapcsolatos javaslatokkal érkezik.
Az MTI értesülései szerint Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter egyelőre nem nyújtja be lemondását. A távirati iroda úgy tudja, hogy a miniszter a párt frakciója által szabott végső időpontig, április 30-ig akar várni ezzel a lépéssel. Fodor Gábort egyelőre nem sikerült elérnie, de a távirati iroda értesülései szerint azzal indokolja döntését, hogy a hónap utolsó napjáig lehetőség van tárgyalni a koalíciós partnerrel.
Gyurcsány Ferenc közben közleményben fordult az SZDSZ-hez a „kormányzati politika megújulása” miatt. „Kóka elnök úr parlamenti hozzászólásából – mely szerint a „politika (...) nem személyi kérdésekről, nem kommunikációs tervekről, hanem programokról szól, [illetve] arról, hogy mit tudunk tenni az ország érdekében” – megértettem, hogy lépésük mögött nem személyi vagy bármely más indok, hanem a reformpolitika haladásával kapcsolatos elégedetlenségük áll” – fogalmazott a miniszterelnök.
Amennyiben ez így van, akkor az ország érdekében, a kormányzás folytatása érdekében miniszterelnökként arra kérem a koalíciós pártokat, hogy aktívan segítsék a következő évek kormányzati politikájának meghatározását, a kormányprogram megújítását, a koalíció működési feltételeinek helyreállítását, megerősítését. Ennek érdekében kérem, hogy fogalmazzák meg és ismertessék a legfontosabb gazdasági és társadalompolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontjukat – kéri közleményében az SZDSZ-t álláspontjának közlésére a miniszterelnök.
Gyurcsány elsőként annak rögzítését kéri, hogy milyen rövid és középtávú költségvetési politikát támogat az SZDSZ. Egyetértenek-e a konvergenciaprogramban megfogalmazott egyensúlyi követelményekkel, kívánnak-e azon módosítani, van-e javaslatuk a költségvetés kiadási vagy bevételi oldalának érdemi átalakítására – teszi fel a kérdést közleményében a miniszterelnök, aki szeretné megismerni, hogy milyen konkrét szerkezeti, finanszírozási javaslataik vannak az államháztartás egyes alrendszereinek (például igazgatás, védelem, jóléti kiadások) átalakítására.