Saját zsebből fizeti meg az építési bírságot a fideszes polgármester

Zombor Gábor, Kecskemét fideszes polgármestere egy engedély nélkül végzett főtéri építkezés miatt kirótt hétmilliós bírság kapcsán kijelentette, hogy azt a saját és az alpolgármestere, illetve az előkészítésben és végrehajtásban részt vevő köztisztviselők személyi juttatási keretéből fizetik majd be.

MNO
2008. 04. 24. 7:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiskunhalasi építési hatóság hétmillió forintra bírságolta meg Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a város főterén építési engedély nélkül végzett munkálatok miatt. Ennek kapcsán a megyei internetes újságnak nyilatkozva Zombor Gábor elmondta: „A döntés ellen nem fellebbezünk. A költségvetésben a bírságra külön fedezet nincs, és mivel a felelősség közös, ezért azt a munka előkészítésében és végrehajtásában részt vevő köztisztviselők, a polgármester és az alpolgármester személyi juttatási keretéből fizetjük. Reméljük, hogy ezek után már tényleg a gyerekek örömére és az itt élők megelégedésére tudjuk befejezni a beruházást.”

Kecskemét főterén egy látványos szökőkút épül, ennek engedélyezésével kapcsolatosan talált hiányosságokat az építési hatóság.

(baon.hu, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.