1944 óta, az elmúlt 64 évben egyedül a Fidesz-kormány képviselt karakteresen nemzeti és kereszténydemokrata politikát Magyarországon, az Antall-kormány is igen értékes munkát végzett, ám az a munka egyfajta csődkormányzáshoz hasonlítható – jelentette ki Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében. Mint fogalmazott, az 1990 és 1994 között folytatott politika azt mutatta meg, hogy létezik a szocialistától eltérő kormányzási alternatíva.
A Fidesz elnöke a magyar nemzet egységét hangsúlyozva úgy fogalmazott, aki a magyar nemzet egységét nem ismeri el, az a megosztás politikáját erősíti, a jelenlegi kormány pedig épp így cselekszik. Hozzátette: a hely szelleme jól mutatja, hogy egy nemzet több, mint egy ország. Az ország egy szabályrendszer, egyfajta technikai keret az élet számára, a nemzetnek pedig érzései és lelke van.
Orbán Viktor felmérésekre hivatkozva kijelentette: a magyarországi magyarok soha nem látták még ennyire sötéten a helyzetüket, négyötödük szerint rossz, vagy inkább rossz irányba mennek a dolgok hazánkban. Ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy korszakváltás történik a világban, ami súlyos kihívások elé állít minden nemzetet. A nyugati ember világában egy új érzelmi állapot hatalmasodik el, érezzük, átalakul az ember és a természet kapcsolata, felgyorsult a klímaváltozás, és a globalizáció haszonélvezői többé nem a nyugati országok állampolgárai – mondta a Fidesz elnöke a Fidesz hivatalos honlapjának tusnádfürdői tudósítása szerint.
Mi magyarok – folytatta Orbán Viktor – azt tapasztaljuk, hogy éllovasból sereghajtókká váltunk, a szomszédaink sikeresek, mi pedig lemaradtunk. A Fidesz elnöke emlékeztetett december 5-ére is, mikor a jelenlegi kormánypártok az összetartozás ellen azzal kampányoltak, veszélybe kerülnek majd a nyugdíjak, nőni fog a munkanélküliség, és meg fog torpanni a gazdasági fejlődés. A magyarországi magyarok az összetartozás ellen szavaztak, a jutalmunk mégis a nyugdíjak reálértékének csökkenése, a munkanélküliség növekedése, és a gazdaság megtorpanása lett – mutatott rá. Hozzátette: 23 millió románnal riogattak, most pedig azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok egy jobb élet reményében külföldre mennek, és kiüresedik az ország.
Fotók: Tóth Tibor
A kormány az elmúlt hat évben lerombolta Magyarország versenyképességét – szögezte le Orbán Viktor, kiemelve: a nemzet lába alól 2002-ben kicsúszott a talaj, mert megbomlott a szociális egyensúly. A Fidesz elnöke elsődleges feladatnak az egyensúly helyreállítását nevezte, melynek feltételei a stabil létbiztonság, az elérhető egészségügy és oktatás. Mint fogalmazott, elsőként versenyképes nemzetre van szükség, ami versenyképes gazdaságot eredményez, az pedig versenyképes országot. Mint rámutatott, a versenyképes társadalom alapja a szociális egyensúly, amely egy európai nép esetében három pilléren nyugszik. Egyrészt stabil létbiztonságot ad, vagyis véd az elszegényedés ellen, másrészt esélyt ad arra, hogy polgárai megvédjék az egészségüket, vagy egészségük elvesztése esetén esélyük van arra, hogy visszaszerezzék azt, harmadrészt pedig elérhetővé válik az emberek számára a több tudás az oktatás révén.
„Az tehát a feladat Magyarországon, hogy helyre kell állítani a felborult szociális egyensúlyt, mert akkor képesek leszünk versenyképessé tenni a társadalmat, s azon keresztül képesek leszünk versenyképessé tenni a gazdaságot. Ez az egyedüli helyes sorrend. Fordítva nem megy” – szögezte le Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az egész Kárpát-medencében meg kell értenie a magyar politikának, hogy olyan helyzetbe jutott a magyar nemzet, amikor minden korábbinál világosabban látszik, hogy külön nyelve van az értelemnek, és külön nyelve van a szívnek. „Magyarországon az embereknek most először a szív nyelvén kell beszélni. Többről van szó, mint arról, hogy az értelem és a gondolatok essenek egybe. Magyarországon a sikerhez ma a szívek egybehangzására van szükség” – mondta Orbán Viktor.
Tőkés a szakadás veszélyére figyelmeztetett
Az előadások végén, a közönség soraiból érkező kérdésekre válaszolva Tőkés László többek között elmondta: jelenleg reális veszélye van egy székely és nem székely szakadásnak az erdélyi magyarság körében, és lelketlen emberek azok, akik ezt a veszélyt nem ismerik fel, és nem próbálják megakadályozni. Az erdélyi magyarok számára nem az a megoldás, hogy visszamenekülnek az egypártrendszer esernyője alá, hanem hogy tovább bővítik a mozgásterüket, s az maga a demokrácia. Az Erdély vagy Székelyföld autonómiáját érintő kérdésre elmondta: nem pusztán az autonómia a kérdés, hanem minden szórványban és diaszpórában, elzártan vagy Székelyföldön többségben élő magyar embernek megoldást kell találni nemzetisége elismerésére.
Orbán Viktor az erdélyi magyar pártok egyezkedése kapcsán kijelentette: nem tiszte, hogy beleszóljon Budapestről az erdélyi történésekbe, de a Fidesz eddigi életéből úgy tapasztalta, hogy számtalan új egyezséget kellett kötni, ha a régi már nem működött, s úgy tűnik, hogy Erdélyben is új egyezségeket kellene kötni a minél szélesebb erdélyi magyar politikai képviselet érdekében.
Arra a nézői kérdésre, mely szerint Koszovó Szerbiától történő elszakadása mennyiben jelenthet példát az erdélyieknek, Orbán Viktor úgy válaszolt: Koszovó elszakadásának forgatókönyvét abból a szempontból érdemes tanulmányozni, hogy a Koszovó területén maradt szerbek milyen autonóm intézményeket kaptak az új helyzetben.
Az új parlament majd újratárgyalja a kettős állampolgárságot
A kettős állampolgárság kérdésében Orbán Viktor elmondta: a magyar kormányzó hatalomnak még mindig erkölcsi kötelessége, hogy megalkossa a kettős állampolgárságról szóló törvényt, lévén akik elmentek szavazni, azok többsége igennel szavazott. A Fidesz reményei szerint a következő, új magyar parlament kellő fontossággal fogja újratárgyalni ezt a kérdést.
A kárpátaljai magyarokra vonatkozó kérdésre a Fidesz elnöke elmondta: nehéz olyan helyzetben bármit is tenni értük, amikor a jelenlegi magyar kormány Ukrajnával szembeni külpolitikája három kérdésben is lerombolta az esélyt a tárgyalásokra. Egyrészt a magyar kormány nemigen támogatta az ukrán narancsos forradalmat, másrészt – nyilvánvaló orosz nyomásra – nem állt ki Ukrajna NATO-tagsága mellett, harmadrészt kijelentette, hogy a Déli Áramlat olajvezeték azért lenne jó Magyarország számára, mert az kikerülné Ukrajna területét. Orbán Viktor leszögezte: amíg Magyarország nem köt végre stratégiai partnerséget ukrán szomszédjával, addig az ukrán kormány továbbra is diszkriminatív törvényeket fog hozni a magyar kisebbségek ellen.
A következő magyarországi választások fideszes esélyeit firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta: a Fidesz győzelme nem garantált, de mivel a politikában semmi sem tekinthető előre lefutottnak, a választási végeredmény kiszámíthatatlanságának tettrekészségre kell ösztönöznie a Fideszt, s a pártnak nap mint nap meg kell harcolnia a győzelem esélyéért.
Lendvai: Ha Orbán szociális egyensúlyt akar, ne fagyassza be a nyugdíjakat!
Lendvai Ildikó az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogyha Orbán Viktor valóban szociális egyensúlyt akar, ne tervezzen ezermilliárdos szociális kiadáscsökkentést és szociális megszorításokat, ne fagyassza be a reálnyugdíjat, ne akarjon a minimálbéreseknek is jutó megemelt családi pótlék helyett olyan családtámogatást, amely ismét a jobban keresőknek ad többet.
A frakcióvezető szerint, ha a Fidesz elnöke egységes magyar nemzetet akar, kezdje mindjárt az erdélyi magyarsággal. Kérjen elnézést azért, mert a helyhatósági választásokon igyekezett kettéosztani őket, többé pedig legalább Erdélybe ne exportálja itthoni megosztó politikáját. Ha Orbán Viktor erősíteni akarja a nemzeti önbizalmat, „ne keltse mindenütt válságprédikátorként az ország rossz hírét, ne kacérkodjon a fejlesztések megállításával, hanem becsülje meg és segítse elő az ország erőfeszítéseit” – írta Lendvai Ildikó.
(mti)