Kaposvár nyár elején kinevezett rendőrkapitánya hétfőn cáfolta, hogy a megyeszékhely rendőrségénél „tisztogatás” folyna. A taszári parancsnokváltás okát firtató kérdésünkre Kemény Gábor alezredes azt válaszolta, nagyobb aktivitást várnának a Taszár és a Dombóvár közötti települések az őrstől, s ez indokolta a döntést.
Mint megírtuk, november végén Mergancz Sándor megyei főkapitány azonnali hatállyal, indokolás nélkül felmentette a nagyatádi kapitányt, a hivatalvezetőt pedig az ellene folyó büntetőeljárás befejezéséig felfüggesztette munkaköréből.
Nagyatád új főrendőre, a december elsején szolgálatba állt Horváth László alezredes (a balatoni vízi rendészettől a dél-somogyi kisvárosba vezényelt parancsnok) az első munkanapján menesztette a csurgói rendőrőrs vezetőjét, tegnap pedig a kaposvári kapitánysághoz tartozó taszári őrs parancsnoka távozott, utódjának a harminckét éves Kiss Botond hadnagyot nevezték ki.
Taszár a délszláv válság rendezésére odavezényelt amerikai csapatok „védelmére” kapott kilenctagú rendőrőrsöt, de annak ellenére, hogy a tengerentúliak már négy éve elhagyták a légi bázist, a csoport maradt. Kemény Gábor kaposvári rendőrkapitány szerint a nagy területű taszári körzet bűnözési struktúrájának változása (a betöréses lopások elszaporodása) miatt szükséges a további rendőri jelenlét.
Somogy rendőrfőkapitánya, a nyár elején kinevezett Mergancz Sándor ezredes lapunkkal közölte: „a tisztogatás kifejezés goromba”. Tény viszont, hogy az utóbbi hetekben Somogyban több rendőrségi vezetőnek kellett megválnia posztjától, mint korábban három–négy év alatt. Úgy tudjuk, hogy a személycserék folytatódnak.
Őrsparancsnokváltás Taszáron
A nagyatádi kapitányságvezető és a csurgói őrsparancsnok menesztése, továbbá a rendőrség nagyatádi hivatalvezetőjének felfüggesztése után hétfőn a taszári rendőrőrs élére neveztek ki új parancsnokot. Somogy rendőrfőkapitánya nem nevezné tisztogatásnak az alig több mint két hét alatt bekövetkezett vezetőváltás-sorozatot.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!