Elutasították a feljelentést az eltűnt francia diáklány ügyében

Elutasította a feljelentést a Budapesten eltűnt francia diáklány ügyében a Fővárosi Főügyészség szerdán – tudatta a vádhatóság.

MNO
2009. 01. 07. 11:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ophélie Aurélie Bretnacher szülei és meghatalmazott védőjük által tett büntetőfeljelentést azért utasította el a főügyészség, mert „a rendelkezésre álló adatok és a feltárt tények alapján jelenleg semmiféle bűncselekmény gyanúja nem állapítható meg” – tartalmazza a közlemény.

A rendőrség jelenleg nem nyomoz, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eltűnés körülményeit. Ophélie Bretnacher eltűnésének éjjelén egy Dohány utcai szórakozóhelyen nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd nem a megszokott útvonalon indult el hazafelé. A térfigyelő kamarák által rögzített utolsó felvételek, amelyeken látható, éjjel háromnegyed kettőkor készültek a Roosevelt térnél – közölte Seres Ernő, a II. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A táskáját két olasz egyetemista találta meg a Lánchídon hajnali fél négy körül. Egyiküket a rendőrök többször is kihallgatták, a másik fiatal viszont másnap visszatért Olaszországba, őt az olasz hatóságok fogják kihallgatni. Az eljárás során a hét fős nyomozócsoport mintegy százhúsz embert hallgatott ki. Bejelentés érkezett arról, hogy valaki fél négy körül sikolyt hallott a Lánchídnál, de az eljárás során kiderült, hogy ez az lány eltűnése után történt. Az olasz egyetemista az eljárás eddigi eredményei szerint ugyan jó kapcsolatban volt Ophelie-vel, de érzelmi viszony nem alakult ki közöttük. Az eddigi adatok szerint vele beszélt utoljára a francia lány. Az eljárás során a hét fős nyomozócsoport mintegy negyven embert hallgatott ki.

Bejelentés érkezett egy nőtől, aki fél négy körül sikolyt vélt hallani a Lánchídnál, de az eljárás során ezt nem tudták bebizonyítani. Korábban a dunai vízi rendészet a rajnai csendőrszolgálattal közösen egy nagyteljesítményű szonárral átvizsgálta a Duna Lánchíd alatti szakaszát, de holttestet nem találtak. Seres Ernő elmondta: a lány úgy érkezett Magyarországra, hogy semmilyen ismerőse nem volt, barátai kapcsolatait megérkezése után alakította ki. Négy fiatallal volt szorosabb kapcsolatban, őket a bejelentés után hallgatták ki.

A sajtótájékoztatón bemutatták a térfigyelő kamerák azon felvételeit, amelyen még látható Ophelié. Az egyik felvételen a lány a Deák tér és a Király utca kereszteződésében gyalogol a Bajcsy-Zsilinszky út irányába. Innen a Zrínyi utcán keresztül a Roosevelt tér felé ment, de nincs felvétel arról, hogy a lány felment volna a Lánchídra. Az üggyel kapcsolatban Ophelia apja és meghatalmazott védőjük büntető feljelentést tett a főügyészségen, ám ezt a vádhatóság elutasította. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint "a rendelkezésre álló adatok és a feltárt tények alapján jelenleg semmiféle bűncselekmény gyanúja nem állapítható meg".

A tavaly szeptember óta a Budapesti Corvinus Egyetemen tanuló lány december 4-én, a hajnali órákban tűnt el.

Ophélie Bretnachert támogató menetet szerveznek a hét végén Párizsban – közölte a Le Figaro című francia újság kedden a honlapján. A megmozdulás szervezői arra kérik a résztvevőket, hogy vasárnap délután az Eiffel-torony mellett lévő Mars-mezőn gyülekezzenek, innen indul a csendes menet.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.