Rabok lapátolják a havat Egerben

Elítéltek végeznek hóeltakarítást az egri büntetés-végrehajtási intézet „Börtön a városért” elnevezésű programja keretében a hevesi megyeszékhelyen – tájékoztatott az intézet parancsnoka csütörtökön.

MNO
2009. 01. 08. 10:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szükséges eszközöket a Városgondozás Eger Kft. bocsátotta a rabok rendelkezésére; a fogvatartottak eddig a bazilika és a Foglár utca környékén lapátolták a havat, szüntették meg a járdák síkosságát, illetve eltakarították a havat az Érsekkerti sétányról – közölte Juhász Attila. A tervek szerint az elítéltek a hét végéig dolgoznak Eger utcáin – tette hozzá. Mint elmondta, eddig harminc, börtön fokozatú büntetését töltő női fogvatartott vett részt a munkálatokban, az elítéltek megfelelő foglári őrizet mellett végzik a hóeltakarítást. A parancsnok emlékeztetett arra, hogy a program keretében már több akcióban vettek részt az egri intézet rabjai, a többi között szemetet szedtek a város határában és a Szépasszony-völgyben.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.