Demszky nagyon apellál az ellenzék szavazataira a közgyűlésben

A Fővárosi Közgyűlésben kialakult patthelyzet miatt a döntéshozatalnál még inkább szükség lesz az ellenzéki támogatásra – jelentette ki Demszky Gábor azon a szerda délutáni tájékoztatón, amelyen a közgyűlés csütörtöki témáiból emelt ki néhányat. • „Politikai helyzetelemzés” a fővárosi büdzséről

MNO
2009. 02. 25. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főpolgármester utalva arra, hogy Hunvald György (MSZP) előzetes letartóztatása miatt megszűnt a városvezetés egyfős többsége, azt mondta, hogy a kialakult helyzetben mindkét oldalról kompromisszumkészségre, illetve alaposabb egyeztetésre van szükség a döntések előkészítésénél. Kifejezte reményét, hogy az ellenzéknek sem érdeke az ügyek megakasztása. A Fidesz–KDNP támogatásával a múlt héten elfogadott forrásmegosztási rendeletet az együttműködés pozitív példájaként említette. Hasonló jelentőségű döntésként szólt a főváros ez évi költségvetésének márciusi elfogadásáról.

Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy 1990 és 1994 között, amikor kisebbségi kormányzás volt a közgyűlésben, a Fidesztől esetenként támogatásokat kaptak, s volt olyan költségvetés is, amit az MDF-fel együtt szavaztak meg. Hozzátette: ebben a ciklusban a közgyűlés elé kerülő témák több mint a felében ellenzéki támogatással döntenek. Megjegyezte azt is, hogy a költségvetés tervezetéről az ellenzékkel is egyeztetést kezdeményeznek, miután a koalíciós frakciók belső egyeztetése lezárult.

A főpolgármester elmondta, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idei év is az európai uniós forrású fejlesztések éve lesz. A gazdasági krízishez igazodva viszont vissza kell fogni az önkormányzat működési kiadásait. Az EU támogatású fejlesztéseknek azért kell elsőbbséget biztosítani, mivel 2013-ig van csak lehetősége a fővárosnak a jelenlegi mértékű EU-források megszerzésére. A csütörtöki közgyűlésen is számos uniós támogatással megvalósuló beruházás lesz majd napirenden, amihez számítanak az ellenzék támogatására – jegyezte meg. Mint mondta: azért bízik az ellenzék támogatásában, mivel szerinte a fővárosban nincsenek a parlamentihez hasonló áthatolhatatlan falak a pártok között.

Az ellenzéki támogatásra váró témák közt említette a főpolgármester a XVII. kerület központja és az Örs vezér tér között 2010. októberéig kialakítandó buszfolyosót, az újpesti Városkapunál tervezett közlekedési csomópontot, a dél-budapesti régió csapadékvíz problémáinak rendezését és a Margit-sziget értékeinek megőrzését célzó javaslatot. A főpolgármester kitért arra is, hogy a csütörtöki közgyűlésre benyújtott költségvetési javaslatot az MSZP-SZDSZ frakcióvezetők javaslatára veszik majd le a napirendről. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben felértékelődnek a beruházások, gazdaságpolitikai és munkahelyteremtő szempontból is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.