Újraválasztották Botkát

Tisztújító küldöttgyűlésén az MSZP Csongrád megyei szövetsége 2000 óta immár ötödik alkalommal Botka Lászlót választotta elnökévé.

MNO
2009. 02. 14. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt két évben mintegy 200 milliárd forintnyi fejlesztési forrást nyertek el Csongrád megye önkormányzatai, ez nagyságrendileg több, mint korábban bármikor – mondta az újraválasztott elnök, Szeged polgármestere a küldöttgyűlést követő sajtótájékoztatóján.

Csongrád megye városainak és kistérségi központjainak többségében szocialista polgármestere van, de a fejlesztések, beruházások nem pártalapon kerültek elosztásra. Így például a fideszes vezetésű Hódmezővásárhely is jelentős összegeket nyert városrehabilitációra és kulturális fejlesztésekre – közölte Botka László. A megyei pártelnök elmondta: a küldöttgyűlés Gyurcsány Ferenc pártelnökké választását támogatta, elnökhelyettesnek Lamperth Mónikát, Szekeres Imrét és Juhász Ferencet, alelnöknek pedig Kiss Pétert, Hiller Istvánt és Ujhelyi Istvánt javasolták.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.