A Vértanúk terén könnygázt vetett be a rendőrség + Képek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A parlament feloszlatását és előre hozott választást követelnek a Civil Összefogás Fórum demonstrációján felszólaló szónokok az Alkotmány utcában, ahol már több mint tízezren tiltakoznak. A rendőrség eddig hat embert állított elő. A demonstráció ideje alatt sárga csekkeket osztanak szét, melyek segítségével a  tönkrement libatenyésztőket akarják kárpótolni. A rendőrök könnygázt vetettek be a Vértanúk terén. Tudósításunk folyamatosan frissül. • „Elvtársak, vége, döntsön a nép!” + Képriport

2009. 04. 14. 15:10

Míg mi 250 ezren előre hozott választásokat követeltünk a Hősök terén, az MSZP addig az Internacionálét énekelte – mondta el Szöőr Anna. Ezúton üzeni az elvtársaknak, ez a harc lesz a végső – tette hozzá. Bejelentette továbbá azt is, hogy a demonstráció ideje alatt sárga csekkeket osztanak szét a tömegben, amelyek befizetésével a Bajnai Gordon által tönkretett libatenyésztőket akarják kárpótolni.

Megérkeztek a Gój Motorosok a közszolgálati médiumoktól. Elmondták, hogy a Magyar Rádiónál átvették a petíciókat, a televíziónál azt mondták, hogy az esti Híradóban be fogják azt olvasni.

15:28 Öt tüntetőt állított elő a rendőrség kedd délután a fővárosi Kossuth térről – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel. A Civil Összefogás Fórum által bejelentett rendezvény 13 órakor kezdődött meg a Kossuth tér és az Alkotmány utca torkolatában. A rendőrök a demonstráció kezdete előtt többször is felszólították a tüntetőket, hogy a térnek azon a részén demonstráljanak, ahol az megengedett. Majd a Vértanúk tere irányából és a Néprajzi Múzeum irányából az Alkotmány utcába szorították a Kossuth téren álló embereket. A BRFK tájékoztatása szerint a tüntetők egy kis csoportja a többszöri rendőri felszólítás ellenére sem hagyta el a lezárandó területet, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt öt embert állítottak elő. A Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai gyűjtik össze a libákat a Kossuth térről.

Tönkretették a magyar egészségügyet

15:15 „A betegek és az ürülékükben, hányásukban fekvő magyarok nevében jöttem ki a Kossut térre” – jelentette ki beszédében Csókay András. A főorvos arra kéri a Magyar Országgyűlést, hogy oszlassa fel magát. Csókay rövid beszédében elmondta azt is, hogy a szocialista-liberális kormányzás hét év alatt tönkretette a magyar egészségügyet. Ennek köszönhetően a napokban egy harminchárom éves asszony hunyt el, háromgyerekes családanya halt meg, aki „hátul volt a várólistán”.

„Fogynak a szavak, és kopnak is, tettekért kiáltanak” – mondta el Kondor Katalin. A korábbi rádióelnök úgy fogalmazott, nemcsak előre hozott választásokra van szükség, hanem olyan rendre is, ahol nem csak négyévenként kérhetjük számon a hatalmat. Kondor úgy gondolja, ha ilyen rend lesz, akkor a szavak is azt fogják jelenti, mint amit jelenthetnek eredetileg. Úgy véli, ez azt jelenti, hogy Magyarország a magyaroké lesz.

„Becsaptak minket, amikor azt mondták nekünk, hogy rendszerváltás volt” – fogalmazott Palkovics Imre. A Munkástanácsok elnöke elmondta, hogy a bérből és fizetésből élők csak azt tehették meg, amit megengedtek nekik, és „mi ezt sokszor birka módon tűrtük”. Ennek köszönhetően azt hallgattatják velünk – fogalmazott Palkovics –, hogy a mi túlfogyasztásunk miatt van romokban a gazdaság.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.