Forgalomkorlátozás a fővárosban

Két nagy rendezvény miatt forgalomkorlátozás lesz a fővárosban a hétvégén: szombaton az önkormányzati demonstráció, vasárnap pedig a magyarországi cigány kisebbség kirekesztése ellen tiltakozó menete miatt lesz forgalomkorlátozás.

MNO
2009. 10. 09. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A költségvetés ellen tiltakoznak az önkormányzatok a Fidesz szervezésében szombaton 11 órától a Kossuth téren. A demonstráció az egészségügyi gondokról, a gyermekétkeztetésről, a kistelepülések problémáiról, a fogyatékkal élők nehézségeiről fog szólni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendezvény biztosítása miatt tilos megállni pénteken 18 órától szombaton 14 óráig a Kossuth téren a Vértanúk tere és a Szalay utca között, valamint az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között.

A rendezvény érinti a BKV egyes járatait is: 10-14 óra között a 70-es és 78-as trolibuszok nem mennek be a Kossuth térre, hanem a Kozma Ferenc utcánál megfordulnak, a 2-es villamos úgynevezett északi ága pedig csak a Havas utca és a Kossuth téri metrómegálló között közlekedik. A rendezvény érinti a 115-ös autóbusz útvonalát is, itt azonban megállót nem hagynak ki a járatok.

A magyarországi cigány kisebbség kirekesztése ellen tiltakozó menete a szervezők várakozásai szerint többezres tömeggé duzzadva a Hősök teréről vonul át a Sándor-palotához, ahol át szeretnék adni Sólyom László köztársasági elnöknek a Magyarországon élő romákat érintő hátrányos megkülönböztetés ellen tiltakozó petíciójukat.

A rendezvény biztosítása miatt tilos megállni szombaton 20 órától vasárnap 18 óráig a Felvonulási téren a Hősök tere és a Műcsarnok között, az Andrássy út páros oldali szervizútján a Dózsa György út és a Rippl-Rónai utca között, az Andrássy út páros oldalán az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Magyar Tudományos Akadémia külső parkolójában, a Hunyadi János úton a Clark Ádám tértől felfelé 40 méter hosszon, valamint a Dísz téren.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.