Kamerák vigyáznak a Tisza-tó mentén a falvakra

A Tisza-tavi Térségfejlesztési Tanács (TFT) mintegy 46 millió forintos támogatásával valósult meg a Poroszlótól Kisköréig tartó térfigyelőkamera-hálózat kiépítése és üzembe helyezése. A beruházást – mely 24 órás folyamatos térfigyelést biztosít – a napokban adták át Kiskörén.

MNO
2009. 10. 10. 12:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Godó Lajos, a TFT elnöke arról szólt, hogy a rendőrség, a polgárőrség és a térfigyelőkamera-hálózat működtetése mellett célszerű megpályázni a rendészeti minisztérium által támogatott települési őrszolgálat kialakítását is. Szén József, a kistérség elnöke jelezte: intézményeken, kül- és belterületeken helyezték el a zárt láncú kamerahálózatot, s remélik, a folyamatos figyelem segít visszaszorítani a bűnözést, a garázda jellegű cselekményeket.

Kohári Péter, Füzesabony rendőrkapitánya a bűnmegelőzésben és a már elkövetett cselekmények nyomozati szakában a kamerák által biztosított, a rendőrségnek adott segítségre helyezte a hangsúlyt, míg Soltész András, Újlőrincfalva polgármestere a rendszer bűnmegelőzésben játszott szerepét emelte ki. A kamerák működtetésével Poroszló, Sarud, Újlőrincfalva egy szervezetet bízott meg, míg Kisköre saját rendőrségével látja el az adatbázis felügyeletét.

(Heol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.