Kilépett az MSZP-ből és új mozgalmat alapított

Kilépett az MSZP-ből, és mozgalmat alapított pénteken Komáromi István, a pécsi szocialisták egyik alapszervezetének titkára, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején kezdeményezte a kormányfői és a pártelnöki poszt szétválasztását, majd előre hozott választásokért indított aláírásgyűjtési akciót.

MNO
2009. 10. 09. 17:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Nemzeti Demokrata Összefogás Mozgalom nevű szerveződés létrehozása okán a tisztesség úgy kívánta, hogy kérjem párttagságom megszüntetését” – indokolta kilépését az MSZP-ből Komáromi István. A politikus azt mondta: a mozgalom se nem jobb, se nem baloldali; „a demokrata pártokból” kiábrándult, kilépett, kizárt és a szociáldemokrata érzelmű embereket egyaránt szeretné integrálni.

„Azokat várjuk, akik merik vállalni a magyarságukat, mernek véleményt nyilvánítani és gyermekeink, unokáink jövőjét nemzeti alapon építeni” – fogalmazott Komáromi István. Hozzátette: a Nemzeti Demokrata Összefogás Mozgalom programját a csatlakozók állítják össze. Egy-két hónapon belül már konkrét elképzeléseik lesznek, és azok alapján akár már a jövő évi választásokon képesek lesznek pártokkal szövetséget kötni – mondta.

Komáromi István volt az a különutas pécsi szocialista, aki 2008 májusában kezdeményezte a miniszterelnöki meg a pártelnöki poszt szétválasztását, és javasolta egy Gráf József vezette szakértői kormány felállítását. Idén júniusban pedig előrehozott választásokért indított aláírásgyűjtést.

A politikus ellen az MSZP-n belül több fegyelmi eljárás is indult. Sajtónyilatkozatai miatt 2008 őszén megrovást kapott, majd idén nyáron első fokon, nem jogerősen kizárta a pártból az MSZP etikai bizottsága. Komáromi István akkor fellebbezett a döntés ellen, pénteken azonban önként távozott, de azt tagadta, hogy ez összefüggésben lenne az ellene indított eljárással.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.